Éden Hotel 2 szereplők bemutatása

Horváth Éva az Éden Hotel 2 háziasszonya 1998-ban került a rivaldafénybe, amikor Magyarország szépségkirálynőjévé választották. Modell és műsorvezető, emellett hazánk legszebb hajkoronájának birtokosa egy női magazin szerint. Vezetett már reggeli műsort, szerepelt táncversenyen, mostani szerepében pedig immár második alkalommal az Éden Hotel vendégeinek legnehezebb döntéseinél segédkezik hétköznap esténként a VIASAT3 képernyőjén.
„Titkon bíztam benne, hogy ha lesz második széria, akkor felkérnek a műsorvezetésre, mivel az Éden Hotel kolumbiai forgatása volt életem legnagyobb kihívása és egyben kalandja is.” – majd hozzátette, ő maga is kíváncsian várja, hogy milyen meglepő fordulatokat hoz a műsor második szériája.
Éva szabadidejében sokat sportol: fut, boxol, bikram jógára és speed fitnessre jár. Nagyon szeret búvárkodni és utazni, álma, hogy a minél több csodálatos helyre jusson el a világon.
Éden Hotel 2 szereplők lányok
Bognár Nikolett, vagyis Éden2 Niki saját ruhaüzletre vágyik. Úgy érzi, hogy elsősorban a nem mindennapi (= voksánvirágoid) külsejével tarolhat a játékban. Nagyon tetszik a férfiaknak, a nők pedig általában féltékenyek rá, vajon miért. Sok időt tölt vásárlással, de mindig talál olyan darabokat, amelyek hiányoznak szekrényéből (bútorbolt?). Leginkább attól tart, hogy az Édenben az indulatait nem tudja majd kordában tartani, mert elég hirtelen haragú. Amúgy 28 éves
Bongár Anikó nemrég szakított a pasijával, a játékba idegi alapon jelentkezett. Vállalkozása van: egy buli-busz. Nincsen sok barátja, de ők igazán közel állnak hozzá. Élete legnagyobb csalódásaiként a barátnőit említi, akik átgázoltak rajta. "A játék nagy kihívás lesz számára
Cap Noémi Pozsonyban főiskolás, rendelkezik magyar felmenőkkel, de szlovák származásúnak vallja magát. Kiskora óta beszél magyarul. Szeret a középpontban lenni és főzni. Az idősebb pasikra bukik, "mert sokat tanulhat tőlük". Ha megnyeri a fődíjat, akkor a pénzből a családját segítené és lakást venne Pozsonyban. 22 éves
Gacs Edina kedvenc állata a zsiráf, ami az erőszakmentes kommunikáció jelképe, mivel a szárazföldi állatok közül neki van a legnagyobb szíve (úristen, ezt tényleg komolyan gondolja). Nem szereti a marakodást és a kiabálást, mivel gyerekkorában a szülei nagyon sokat veszekedtek, édesapja meglehetősen agresszív természete miatt. Igyekszik visszafogni a hisztit, ennek előre örülünk. 23 éves
Radonics Kíra értékesítési és marketing asszisztens, aki "fiús, igazi őrült csajnak" tartja magát. Szívesen hazudik, ha az kell célja eléréséhez. A 25 millió forintból talán lakást vagy kocsit venne és elmenne egy nagybevásárlásra, mivel imádja a ruhákat. 20 éves
Éden Hotel 2 szereplők fiúk
Ember Péter egy családi konfliktus miatt két évvel ezelőtt elköltözött otthonról. Szeret a középpontban lenni, DJ-ként is dolgozik. Nem tartja magát eléggé felelősségteljesnek, úgy érzi, hogy a korosztályához képest is le van maradva sok dologról. A játéktól ismertséget vár, "és hogy ez által olyan útra léphet, amiben igazán jó lehet". Ha nyer, lakást és autót venne. 19 éves
Horváth Gábor aki az előző évadban a jászkarajenői Maradona volt, az lesz most a nagykanizsai ács. A szerepléssel járó ismertségért akart bekerülni a műsorba. Gyerekkorában tetszett meg neki az ácsmesterség, amikor látta a szakembereket dolgozni a családi építkezésen. A mezőny legidősebb tagjaként jó eséllyel dörzsöltebb lesz, mint a nyikhajok. Ha megnyerné a fődíjat, akkor a pénzt a vállalkozásába fektetné. 35 éves
Major Máté, a székesfehérvári bróker nem szereti a szabályokat, nem szeret dolgozni, ugye ön is rábízná a pénzét? Azért jelentkezett az Éden Hotelbe, mert tetszett neki a műsor, a környezet és a lányok. A fődíjat felélné. 25 éves
Sincki Ádám négy éves kora óta úszik, az országos felnőtt második helyezésére a legbüszkébb és arra, hogy kijutott az ifjúsági Európa bajnokságra. Személyi edzőként dolgozik, emellett kisgyerekeket tanít úszni. Őszinte, ami miatt sokan bunkózzák le. A főnyereményből házat és autót venne, a maradék pénzt lekötné és folytatná az életét, ahol abbahagyta. 22 éves
Végh Krisztián helyett az anyja jelentkezett a játékba. Ha megnyerné, saját vállalkozást indítana. Magabiztos és nagyon határozott fiúnak tartja magát, akinek fontos a bizalom és az őszinteség. Nem bírja elviselni a kétszínű, gyáva embereket. Napi négy órát gyúr. Családjával Amerikába akar költözni, hogy ott folytassák az autószerelő családi vállalkozást. 19 éves

Éden Hotel 2 - Titkok és szereplők

Az Éden Hotel 2 a mexikói riviérán folytatódik Jalisco -ban. Érintetlen természet és gyönyörű villák jellemzik az új Éden Hotel helyszínt! Ide fognak költözni a második Éden Hotel széria lány és fiú szereplői.
A Viasat3 ezzel a valóságshow-val szeretné visszaszerezni az elveszített harmadik legnézettebb csatorna pozíciót az RTL Klub és a TV2 mögött. Jelenleg a Film+ és a Cool is megelőzi a Viasat3-at! Nem kevés pénzt és energiát öl ezért a csatorna az új szériába! 43 fős magyar stáb van jelen Mexikóban a forgatáson, de Svédek és helyi Mexikóiak is segédkeznek a műsor készítésénél.
Több mint 40 kamera figyeli a játékosokat éjjel és nappal, hogy le ne maradjanak egyetlen fontosabb pillanatról sem. A rendező szerint nagyon erős lesz az új, második széria, hiszen a szereplők már tudják mire számíthatnak és nagyon elszántak.
Az Éden Hotel széria annyira sikeres, hogy a Dánok már a hetedik szériájukat forgatják és több ország valóságshow-ja is egyszerre van jelen a mexikói parton.

Éden Hotel 2 - Alig lehet felismerni Nikolettet, a nyuszilányt

A két hét múlva induló Éden Hotel 2-ben Nikolett, az egykori playmate is ringbe száll a nyereményért. A fekete démon korábban máshogy nézett ki, azóta átalakító műtétek során esett át. Március 5-én startol az Éden Hotel második évadja a Viasat3 csatornán. Az új széria hölgyszereplői közül azonban nem mindenki lesz teljesen ismeretlen. A valóságshow fekete csábítója, Nikolett ugyanis 2008-ban már látható volt a nyuszis magazin hazai kiadásának hasábjain. Igaz, akkor még plasztikai műtétei előtt, a maga természetes valójában. A huszonnyolc éves lány külseje mára olyannyira megváltozott, hogy alig hasonlít akkori önmagára. Annak dacára, hogy a négy évvel ezelőtti playboyos felvételeket is Nánási Pál készítette, az Éden Hotel mexikói promóciós fotózásáért is felelős fényképész idén már nem ismerte meg Nikolettet. – Szerénytelenül mondhatom, hogy kitűnő arcmemóriám van, ráadásul Nikolettet korábban már legalább tíz alkalommal fotóztam az akkori playmate-válogatások rostáin, azonban amikor most januárban találkoztunk Mexikóban, bemutatkoztam neki. Közben esett csak le, hogy a négy éve még szőke, rövid hajú, leányzóként megismert személy az, aki ott állt ellőttem, csak éppen megnagyobbított szájjal, mellekkel, illetve megműtött orral és feketére festett hajjal, valamint vastagon kihúzott szemöldökkel – mesélte a sztárfotós.
Nekem a régi Nikolett sokkal jobban tetszett a maga kislányos bájával és a pici, de formás cicijeivel, teljesen természetesen. Persze ha neki így jó, nekem is jó. Azért nem szabad haragudni valakire, mert ilyenné változtatja magát. Ez inkább valószínűleg a körülötte lévő férfiak szépségideálját és elvárásait tükrözi, aminek Nikolett valószínűleg meg akart felelni. Tulajdonképpen most sokkal jobban is fotózható, de azért egy picit túl messzire ment – tette hozzá Nánási.

Éden Hotel 2 VIASAT3 - Izgalmas lesz az új magyar valóságshow

Hamarosan rajtol a Viasat3 legnézettebb realityje, az Éden Hotel 2. A kezdő tíz játékos között ezúttal is érdekes karakterek tűnnek fel.
Több hétnyi mexikói forgatás után, hamarosan hazatér az Éden Hotel 2 stábja, hogy elvégezze az utómunkálatokat az Éden Hotel második évadának adásain. A kezdő játékosok bemutatkozó videói azonban már most megtekinthetőek a csatorna honlapján. A látottak alapján biztosak lehetünk benne, hogy ahogy az előző szériában, úgy a második évadban is izgalmas fordulatokra számíthatunk. Legalábbis a kezdőcsapat tíz játékosát elnézve. Köztük ugyanis érdekes, már-már polgárpukkasztó karakterek is megtalálhatóak. Ilyen Éden Kíra, aki magát csak iratmacának titulálja bemutatkozó filmjében. A mindössze húsz éves lány elmondása szerint nem tudja értelmezni a  ’szerelem’ szavunkat, hiszen még sosem tapasztalhatta meg, milyen is szerelmesnek lenni. Ennek talán az is oka lehet, hogy nőies külseje, férfias belsőt takar. A szőkeség olyannyira gátlástalan, hogy attól sem riad vissza, hogy érdekből hazudjon.
Míg Kíra a játék minden pillanatát szeretné kiélvezni, addig Végh Krisztián szeme előtt csak a győzelem lebeg. Az autószerelőként dolgozó fiú ugyanis külföldi vállalkozását indítaná be a huszonöt milliós nyereményből. Azt még nem tudni, vajon ő lesz-e a befutó, de problémái mindenképp lesznek majd a játék során. A fiatal izomkolosszus ugyanis napi négy órát edz, s állítása szerint, ha kimarad a reggeli turmixa, úgy érzi, az egész napja kárba veszett. Vajon hogy viseli majd a konditerem és turmix nélküli negyvenfokos klímát a kigyúrt csábító?

Bemutatkoznak az Éden Hotel 2 szereplői

Hamarosan képernyőre kerül a Viasat3 realityje az Éden Hotel 2. A csatorna legnézettebb valóságshow-jában ismét nyomon követhetjük a bulizó fiatalok életét, szerelmi és baráti szálak alakulását. A szereplők szépen lassan bemutatkoznak, de az már az első jelöltek esetében is jól látszik, hogy kemény műsor ígérkezik.
Az Éden Hotel második évadának forgatására Mexikóban került sor. Már gyakorlatilag csak az utómunkálatok hiányoznak és indulhat az ármánykodásban bővelkedő és szerelemtől fűtött reality.
A kezdő tíz játékos bemutatkozó filmje arról árulkodik, hogy a szereplők a cél érdekében igen sok mindent hajlandóak bevetni. Bevallásuk szerint nyeremény reményében még tisztességtelen eszközökhöz is hajlandóak folyamodni.

Radonics Kíra (20)
Radonics Kíra (20)  marketing cégnél asszisztensként dolgozik, de magát csak iratmacának nevezi. Társasági lénynek tartja magát és szeret a középpontban lenni. Ő egyszerre szolid és őrült. Külsőleg lány, ám belsőleg inkább a fiúkhoz húz, így szabadidejében inkább fiúkkal lóg. Legfőbb előnye szerinte, hogy mindig meglesz a fiú párja a játékban, aki akár a végsőkig segít eljuttatni őt. Céltudatosnak tartja magát, aki ha kell érdekből is hazudik. Úgy érzi ez az ő játéka, mert itt végre kamerák előtt teheti azt, amit eddig azok nélkül csinált.
Végh Krisztián (19)
Édesanyja nevezte be a játékba. Óriási lehetőségnek tartja, hogy két hónapot Mexikóban töltött, de a 25 milliós főnyeremény izgatja a legjobban. Magabiztos és határozott jellem. A sport a legnagyobb szenvedélye. Napi szinten négy órát is foglalkozik a testével. Családi vállalkozásban autókkal foglalkoznak, így szerencsésnek tartja magát, hogy a hobbijából él. Célja egy amerikai vállalkozás beindítása. Jelenleg a karrierjére koncentrál, ám nem tartja kizártnak, hogy rátalál a szerelem, ami akár itthon is tartaná.
Cap Noémi (22)
Noémi a bulizás és kihívás miatt érkezett a játékba. Szereti folyton próbára tenni magát új helyzetekben. A legtöbben karrieristának tartják, de sokan nem tudják róla, hogy szeret háziasszonykodni. Noémi szlovák, de a családjában vele együtt mindenki beszél magyarul. Imád a középpontban lenni és magához ragadni az irányítást. Noémi jelenleg főiskolás, és legnagyobb erényének megbízhatóságát és cukiságát tartja.
Horváth Gábor (35)
Lendületes pozitív embernek tartja magát. A műsor adta ismertséget szeretné kihasználni. Szakmáját tekintve ács, amire nagyon büszke. Imádja a természetközeli sportokat, leginkább a vízi sportok állnak közel hozzá. Az élettapasztalatát tartja legnagyobb erényének.
Major Máté (25)
Élete nagy részét a szórakozás tölti ki. A barátai nagyon fontosak számára. A szabadság megszállottja. A szabályokat nem igazán kedveli, dolgozni nem nagyon szeret, de a megélhetése miatt megteszi. Pénzügyi tanácsadóként maga osztja be idejét és szereti, hogy emberekkel foglalkozhat. Legnehezebbnek a játékban a barátaitól való távollétet tartja.
Sincki Ádám (22)
Mindennapjait az uszodában tölti. Nagyon büszke sportteljesítményeire. Maximalista és őszinte és ugyanezt várja el környezetétől. Sokáig tűr, de ha kiborul a bili a végsőkig is elmegy. Mottója: Ha nem vagy első, akkor vesztettél.
Ember Péter (19)
Családi konfliktus miatt két éve elhagyta családját, így rákényszerült arra, hogy mindent magának teremtsen elő. Szeret szerepelni és a központban lenni. Imádja az éjszakai életet, ahol szintén a főszerepet választotta, ezért lett Dj. Bevallotta, hogy még nem tud felelősségteljesen élni. Az Éden Hoteltől kiugrási lehetőset vár.
Bognár Nikolett (28)
A fődíjért jött a játékba. A 25 millióból saját ruhaüzletet nyitna elsőként. Tudja, hogy a külsejével fog dominálni a játékban, mivel nem mindennapinak tartja az arcát. A férfiak szépnek találják és a legtöbb nő féltékeny rá. Fontosnak tartja, hogy a nap minden percében tökéletesen nézzen ki. Szenvedélyes vásárló. Nem bírja a rendetlenséget, egyszerűen rendmániás. Niki foglalkozását tekintve vállalkozó.
Bongár Anikó (26)
Hirtelen felindulásból jelentkezett a műsorba. Egy szakításon túl úgy érzi, hogy nincs veszteni valója. Azt mondja, hogy ha ő valahol megjelenik ott felkavarja az állóvizet. Bulibusz vállalkozást üzemeltet és azt olyan bolond dolognak tartja, mint amilyen ő maga. Nincs sok barátja, de akik közel állnak hozzá, azokhoz nagyon ragaszkodik. Tiltakozik az ellen, hogy a szerelem rátaláljon. Nem szokott manipulálni embereket, de most erre is hajlandó lesz.
Gacs Edina (23)
Az erőszakmentes kommunikáció elkötelezett híve. A családi konfliktusok nagyon megerősítették. Legtöbbször jókedvű és boldogan igyekszik élni életét. Imádja a társaságot és azt érzi most eljött az ideje, hogy a családból kiszakadjon és barátok közt élje életét. Hiszti rohamait igyekszik majd kordában tartani.

Éden Hotel 2 szereplője Bognár Niki töbnyire modellkedett, de volt már Playboy-lány is

Bognár Nikoletta, az Éden Hotel 2 egyik játékosa a szokásos karriert futja, modellkedett, volt Playboy-lány is, és már a Való Világ 3-ban is szeretett volna szerepelni, egy szépségversenyen. Korábban, azt nyilatkozta, hogy tízéves kora óta modellkedik, és nagyon szeretné, ha felfedeznék. Mindez nem újdonság, az lenne az, ha kiderülne, három diplomája is van. A prostik, pornósok és Playboy-lányok előbb-utóbb valamelyik valóságshow-ban kötnek ki, és persze rejtélyes külföldi munkájuk van. Bognár Nikinek egyébként Voksán Virág a példaképe, 2004-ben egész másmilyen arcberendezéssel ismerte őt anyukája. Mára egészen hasonlít példaképére, annyi különbséggel, hogy sokkal nagyobb szájat plasztikáztak rá, mint amekkora Voksán Virágnak van. Szerkesztőségünk férfitagjai szerint Bognár Éden Niki sokkal jobban néz ki csalánszájúra műtve, mint természetes valójában anno. Bemutatkozó videója szerint is arról tanúskodik, hogy fontos neki a külseje, merthogy elsősorban azzal kíván dominálni a játékban.  És túl sokat vásárol. És ha van kabátja, akkor nincs cipője. Értjük, ugye.

Éden Hotel 2 - március 5-én indul a Viasat3-on

Hétfőtől csütörtökig 21.20-kor lesz látható a műsor a Viasat3-on.
Az első széria igen jó nézettsége után március 5-én indul az Éden Hotel 2 a Viasat3-on. A második évad részei hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön lesznek képernyőn, 21.20-tól. Az adott epizódot 22.20-tól a Viasat6-on egy Éden Extra című műsor követ, amelyben a nézők hosszabb interjúkat, pikáns, exkluzív kimaradt jeleneteket is láthatnak majd - közölte a tévétársaság. A valóságshow-t ezúttal Mexikóban forgatta a Mastiff Hungary és a Viasat3, ezúttal is 30-40 szereplő indul a fődíjért.

Nézzen be az Éden Hotel 2 gyönyörű forgatási helyszíneire

Márciusban indítja a Viasat3 az Éden Hotel 2-őt, a stáb szerint a korábbiaknál fondorlatosabb, taktikusabb szereplőkkel. A realityt jelenleg is forgatják, február végén térnek haza a tévések. A valóságshow játékosairól még nem írhatunk, de pár képet már most megnézhetnek olvasóink a mexikói Manzanillóhoz közeli objektumról, annak környékéről - és Horváth Éváról.

Nézd meg az új Éden Hotel 2 varázslatos forgatási helyszínét

Puerto Vallarta - Ha lehetett fokozni a tavalyi édeni körülményeket, hát a Viasat3-nak sikerült! A csatorna reality show-jának idei forgatási helyszíne ugyanis felülmúlja az előző, kolumbiai környezetet. Az Éden Hotel lakói egy a külvilágtól elszeparált hatalmas, ötszobás házban élnek, az óriási nappaliból gyakorlatilag fejest ugorhatnak a 20 méter széles és 30 méter hosszú medencébe.
Idén már egy külön, szabadtéri konditermet is berendeztek a fiataloknak. De az igazi meglepetés a szingliszoba lesz. A kolumbiai helyszín is igazán szép volt, de a mexikói hotel egyszerűen csodálatos! - mondta Horváth Éva, aki két hónapot tölt a festői szépségű Éden Hotelben. - A szobák a tavalyi minimál dizájntól eltérően sokkal színesebbek és vadabbak, igazi kis szerelmi fészkek, és mindegyiknek külön neve van, amelyet a berendezés is hűen tükröz. Az én kedvencem mégis a medence, amely különleges kialakítású, és olyan, mintha belenyúlna az óceánba - tette hozzá a műsorvezető.

Éden Hotel 2: Nánási Pál poggyászából ellopták a fényképezőgépét

Nánási Pál az Éden Hotel 2-ik évadjának reklámfotózása miatt utazott Mexikóba, ám út közben súlyos kár érte. A repülő csomagterébe feladott poggyászából ellopták a fényképezőgépét. Mikor Nánási Pál január elején útnak indult Mexikóba, még nem sejtette, hogy az egzotikus országba tett utazása keserű emlék marad majd a számára. A fotóművész az Éden Hotel második évadjának promóciós munkálatai miatt ült repülőre: a Csendes- óceán partján kellett képeket készítenie a Viasat3 hamarosan képernyőre kerülő valóságshow-jának tíz kezdőjátékosáról, akik a műsor utcai plakátkampányában fognak majd szerepelni.
A nyuszis magazin sztárfotósa azonban nem számolt azzal, hogy a körülbelül harmincórányi, több átszállással is tarkított úton olyan sok kézen fut át a feladott poggyásza, hogy valamelyik repülőtér egy bekamerázatlan rakodóterületén esetleg lába kelhet a belerakott értékeknek. Sajnos mégis így történt.
A kiutazás során történt a lopás. Mivel sok felszerelésre volt szükségünk a fotózáshoz, ezért nem csak a kézipoggyászba pakoltunk fényképezőgépeket. Az egyik gépem már csak a feladott bőröndbe fért be, és mivel három átszállásunk is volt odafelé, több helyen is hozzáférhettek a csomagunkhoz az enyves kezek – magyarázta Nánási, hozzátéve: a hiányt szenvedő poggyászukat csak a megérkezésük után pár nappal nyitották ki, így már a szállásukon vették észre, hogy eltűnt egy komplett fényképezőgép és annak optikái. Így összesen több mint félmilliós kár érte a fotóművészt. Természetesen az eszközök ára újonnan jóval több volt ennél, de jelenlegi piaci értékük használtan körülbelül öt-hatszázezer forintot tehet ki – árulta el a pórul jár fényképész. Szerencséjére az eltűnt darab csak a tartalékgépe volt, így végül sikerült elkészíteni a fotókat a műsor számára.
Nánási végül nem tett bejelentést sem a hatóságoknál, sem az érintett légitársaságnál, sem a biztosítójánál, mert szerinte már túl későn vették észre a hiányt, s így már nem követelhettek volna kártérítést. Magamat hibáztatom. Igaz, nem feltételeztem volna, hogy valakik kinyitják a bőröndöt, és kivesznek belőle bármit is. Már csak azért sem, mert szinte az egész világot bejártam fotós felszereléssel, és eddig még soha nem történt velem ehhez hasonló – mondta Nánási.