Éden Hotel 2 szereplők bemutatása

Horváth Éva az Éden Hotel 2 háziasszonya 1998-ban került a rivaldafénybe, amikor Magyarország szépségkirálynőjévé választották. Modell és műsorvezető, emellett hazánk legszebb hajkoronájának birtokosa egy női magazin szerint. Vezetett már reggeli műsort, szerepelt táncversenyen, mostani szerepében pedig immár második alkalommal az Éden Hotel vendégeinek legnehezebb döntéseinél segédkezik hétköznap esténként a VIASAT3 képernyőjén.
„Titkon bíztam benne, hogy ha lesz második széria, akkor felkérnek a műsorvezetésre, mivel az Éden Hotel kolumbiai forgatása volt életem legnagyobb kihívása és egyben kalandja is.” – majd hozzátette, ő maga is kíváncsian várja, hogy milyen meglepő fordulatokat hoz a műsor második szériája.
Éva szabadidejében sokat sportol: fut, boxol, bikram jógára és speed fitnessre jár. Nagyon szeret búvárkodni és utazni, álma, hogy a minél több csodálatos helyre jusson el a világon.
Éden Hotel 2 szereplők lányok
Bognár Nikolett, vagyis Éden2 Niki saját ruhaüzletre vágyik. Úgy érzi, hogy elsősorban a nem mindennapi (= voksánvirágoid) külsejével tarolhat a játékban. Nagyon tetszik a férfiaknak, a nők pedig általában féltékenyek rá, vajon miért. Sok időt tölt vásárlással, de mindig talál olyan darabokat, amelyek hiányoznak szekrényéből (bútorbolt?). Leginkább attól tart, hogy az Édenben az indulatait nem tudja majd kordában tartani, mert elég hirtelen haragú. Amúgy 28 éves
Bongár Anikó nemrég szakított a pasijával, a játékba idegi alapon jelentkezett. Vállalkozása van: egy buli-busz. Nincsen sok barátja, de ők igazán közel állnak hozzá. Élete legnagyobb csalódásaiként a barátnőit említi, akik átgázoltak rajta. "A játék nagy kihívás lesz számára
Cap Noémi Pozsonyban főiskolás, rendelkezik magyar felmenőkkel, de szlovák származásúnak vallja magát. Kiskora óta beszél magyarul. Szeret a középpontban lenni és főzni. Az idősebb pasikra bukik, "mert sokat tanulhat tőlük". Ha megnyeri a fődíjat, akkor a pénzből a családját segítené és lakást venne Pozsonyban. 22 éves
Gacs Edina kedvenc állata a zsiráf, ami az erőszakmentes kommunikáció jelképe, mivel a szárazföldi állatok közül neki van a legnagyobb szíve (úristen, ezt tényleg komolyan gondolja). Nem szereti a marakodást és a kiabálást, mivel gyerekkorában a szülei nagyon sokat veszekedtek, édesapja meglehetősen agresszív természete miatt. Igyekszik visszafogni a hisztit, ennek előre örülünk. 23 éves
Radonics Kíra értékesítési és marketing asszisztens, aki "fiús, igazi őrült csajnak" tartja magát. Szívesen hazudik, ha az kell célja eléréséhez. A 25 millió forintból talán lakást vagy kocsit venne és elmenne egy nagybevásárlásra, mivel imádja a ruhákat. 20 éves
Éden Hotel 2 szereplők fiúk
Ember Péter egy családi konfliktus miatt két évvel ezelőtt elköltözött otthonról. Szeret a középpontban lenni, DJ-ként is dolgozik. Nem tartja magát eléggé felelősségteljesnek, úgy érzi, hogy a korosztályához képest is le van maradva sok dologról. A játéktól ismertséget vár, "és hogy ez által olyan útra léphet, amiben igazán jó lehet". Ha nyer, lakást és autót venne. 19 éves
Horváth Gábor aki az előző évadban a jászkarajenői Maradona volt, az lesz most a nagykanizsai ács. A szerepléssel járó ismertségért akart bekerülni a műsorba. Gyerekkorában tetszett meg neki az ácsmesterség, amikor látta a szakembereket dolgozni a családi építkezésen. A mezőny legidősebb tagjaként jó eséllyel dörzsöltebb lesz, mint a nyikhajok. Ha megnyerné a fődíjat, akkor a pénzt a vállalkozásába fektetné. 35 éves
Major Máté, a székesfehérvári bróker nem szereti a szabályokat, nem szeret dolgozni, ugye ön is rábízná a pénzét? Azért jelentkezett az Éden Hotelbe, mert tetszett neki a műsor, a környezet és a lányok. A fődíjat felélné. 25 éves
Sincki Ádám négy éves kora óta úszik, az országos felnőtt második helyezésére a legbüszkébb és arra, hogy kijutott az ifjúsági Európa bajnokságra. Személyi edzőként dolgozik, emellett kisgyerekeket tanít úszni. Őszinte, ami miatt sokan bunkózzák le. A főnyereményből házat és autót venne, a maradék pénzt lekötné és folytatná az életét, ahol abbahagyta. 22 éves
Végh Krisztián helyett az anyja jelentkezett a játékba. Ha megnyerné, saját vállalkozást indítana. Magabiztos és nagyon határozott fiúnak tartja magát, akinek fontos a bizalom és az őszinteség. Nem bírja elviselni a kétszínű, gyáva embereket. Napi négy órát gyúr. Családjával Amerikába akar költözni, hogy ott folytassák az autószerelő családi vállalkozást. 19 éves