Éden Hotel 2 - Máté és Edina egyre közelebb kerülnek egymáshoz

Máté és Edina egyre közelebb kerülnek egymáshoz az Éden Hotelben. Tulajdonképpen naponta összegyűrik a takarót, de a nagy esemény még nem történt meg. Egyre többet szeretnének megtudni egymásról előtte.
Máté és Edina nehezen tudja türtőztetni vágyait az Éden Hotelben. Ha nem lennének kamerák, már biztos egymáséi lettek volna. Így viszont próbálják türtőztetni magukat. Egyenlőre Edina képes megálljt parancsolni az utolsó pillanatban és Máté ha nehezen is, de elfogadja ezt.
Amikor kettesben vannak akkor is sokat beszélgetnek és próbálnak információkat gyűjteni egymásról. Tegnap Edina Mátétól igyekezett megtudni, hogy hányasra értékelné magát az ágyban és milyen típusú szerető.
Máté kitérő választ adott a tényleges pontszámon alapuló értékelésre, az ágyban pedig hangulatától függően teljesít. Hol finoman, hol pedig keményen csap bele a levesbe. Edina ezt mégis elfogadta kézzel fogható válasznak ugyanis Ő őszintén válaszolt. Magát 10 pontosra értékelte, mint szerető és azt is elárulta, hogy 10 és 20 közötti számú fiúval volt közelebbi kapcsolata a 23 éves lánynak!
Amikor szeretett volna ilyen konkrét számokat Mátétól, akkor Máté újra nem volt hajlandó válaszolni. Máté megkérdezte, hogy Edina édesanyja tud-e ezekről? Edina elárulta, hogy mindenbe beavatja édesanyját, így nem az Éden Hotelből kell értesülnie ezekről.

Éden Hotel 2 - Enrico és Tamás kiesett a párválasztó ceremónián

Az Éden Hotel negyedik párválasztó ceremóniáján egyik fiú sem érezhette magát biztonságban. Ráadásul két fiúnak kellett távoznia az Éden Hotel 2-ből!
Tomi továbbra is keresi Niki társaságát. Reggel vele akarta megbeszélni a helyzetét. Tomi szerint Nikivel minden rendben van, de Anikó és Noémi fél tőle, Edina pedig egyenesen nem szimpatizál vele.Tomi megkereste Enricot is, hogy levezesse a párválasztó ceremóniával kapcsolatos gondolatait, felajánlotta a másik új fiúnak, hogy kössenek védettséget. Enrico szerint Tomi fél és egyébként sem tartja megbízhatónak.
Később Tomi Tamást is megkereste, hogy segítsen neki megnyerni a lányok szimpátiáját. Anikó szemtől-szembe megmondta Tominak, hogy neki Enrico szimpatikusabb. Ezek után már mindenki erőszakosnak tartja Tomit és nyomulósnak.
Edina skorpiót talált a szobájában, előtte a ruháján volt rajta. Noémit hívta segítségül, hogy tapossa el. Edina ruháján volt rajta a skorpió, amit fel akart venni. Edina nagyon kiborult az eseten, hogy ennyire nagy veszélyben volt. Tomi Alexa mögé akar beállni, de Alexa nem bízik Tomiban. Alexa nem csak Tomiban, hanem azokban sem bízik akikkel Tomi szövetkezett (Krisztián, Niki, Tamás).
A párválasztó ceremónia előtt senki nem érezte magát biztonságban. Niki attól tartott, hogy Tomi védettséget kap és mögé áll be, kiejtve ezzel Krisztiánt.
Negyedik párválasztó ceremónia az Éden Hotelben
Öt fiú és hét lány volt bent az Éden Hotelben, ezért két fiúnak távoznia kellett. Védettsége a ceremónián senkinek sem volt. Enrico elmondta, hogy tudatosan nem ragadt rá a lányokra. Tamás biztonságban érzi magát Anikóval, így nem érezte magát veszélyben.
  • Máté szokás szerint Edina mögé állt. Maximálisan megbíznak egymásban.
  • Pít Noémi mögé állt, bár náluk azért voltak súrlódások.
  • Krisztián Nikit választotta nem meglepő módon!
  • Tamás Anikó mögé állt, úgy érzi ők biztonságban vannak.
  • Enrico Alexa mögé állt. Elmondása szerint kedveli és bízik is benne.
  • Levente beállt Anikó mögé, mely mindenkit meglepett. Levente elmondta, hogy szimpátia döntést hozott.
  • Már csak Tominak kellett választania, aki Alexa mögé állt. Nem merte megkockáztatni Nikit. Remélte, hogy Alexa érzi, hogy megbízhat benne.
Alexa szerint Tomi nem találta meg a közös hangot a többiekkel, de Enrico csak a fiúk között keresett stratégiai társat. Alexa végül Tomit választotta, mert egy erős embert akar maga mellé.Máté és Edina szerint is bután döntött Alexa.
Anikónak nehéz döntést kellett meghoznia, de végül Leventét választotta. Anikó nem bízott Tamásban, ezért kitette. Nyilván bosszúvágy is fűtötte Gábor miatt. Többen szerették Tamást és sajnálták kiesését.

Éden Hotel 2 - Tomi kiakasztotta a többi lakót

Egyre több fiú költözik be az Éden Hotelbe. Most Omar érkezett az Éden Hotel 2 játékosaként, de egyenlőre nem fedheti fel magát. Mindenki készül a negyedik párválasztó ceremóniára és taktikázik.
Niki kiadja Krisztiánt a háta mögött Tominak. Tomi bevallotta, hogy az előző nagy szerelme majdnem úgy nézett ki, mint Niki. Tomi érzi, hogy jelenleg Niki nem választaná őt jelenleg, de úgy látja, hogy később Krisztián saját magát fogja kiejteni. Krisztián is érzi, hogy Niki kezd labilissá válni, ezért nem gondolja biztos párnak.
Egyre több a fiú az Éden Hotelben
Omar is megérkezett az Éden Hotelbe, aki 24 éves felszolgáló. Omar a hotel személyzetéhez fog csatlakozni és megfigyelheti őket. Nem szólhat viszont senkihez a játékosok közül. Noémi megjegyezte, hogy milyen helyes, amint meglátta Omart. Omar viszont tette a dolgát, mintha a személyzet tagja lenne.
Kinyílt Pandora szelencéje ismét
Alexa megkapta, hogy túl sokat siránkozik a játékban. Alexa úgy érzi, hogy a többiek zárkóznak el tőle. Anikó szerint Alexa mindig talál valami negatívat mindenben. Anikótól megérdeklődték, hogy Tamással messzire juthat-e a játékban. Anikó nem árulta el Leventével való cselszövését, de Pít is szeretné szétrobbantani ezt a kapcsolatot.
Pít nem tart Tomi megjelenésétől, de az ivararannyal problémája van. Niki nem vallotta be, hogy Tomival is el tudná képzelni a játékot. Tamásnak arra kellett felelnie, hogy Enricot vagy Tomit választaná, ha Ő dönthetne melyikük maradjon. Enrico szerint megoszlik a régiek között, hogy Tomit vagy Őt kedvelik-e jobban.
Dalkészítési feladat az Éden Hotelben
Omar kikézbesítette a levelet a Hotel lakóinak. Egy dalt kell készíteniük az Éden Hotel lakóinak úgy, hogy mindenki kivegye a részét a dalkészítésből. Tamás azonnal úgy gondolta, hogy Ő ért ehhez a legjobban, ezért irányítani fogja a folyamatot. Tamás a zenét szerezte és a szövegírást is irányította.
Tomi igyekezett beleszólni és belevinni a saját gondolatait a szövegírásba. Amikor nem hagyták érvényesülni megsértődött és félrevonult. Máté nem tudja elviselni Tomit az erős vezetői vénája miatt.
Az Éden Hotel lányai nekiálltak összeválogatni a ruhákat az új együttesnek. Főleg Niki, mint a stylist vette ki a részét a ruha összeállításból. Noémi és Anikó volt a két táncos. Tomi koreográfusként mindenkinek megmondta, hogy mit csináljon. Ezzel el is ásta magát a többiek előtt. Noémi a végén próbálta ráébreszteni Tomit, hogy mindenki kinevette a koreográfust a háta mögött, de csak jól összevesztek. Tamás szerint, ha Tomi védettséget kap, akkor robbantani fog.
Tamás végül tényleg összerakott egy aránylag élvezhető dalt és a lényeg, hogy összehozta a társaságot ez a közös munka.

Éden Hotel 2 - Újabb fiú érkezik hogy megkavarja a párokat és felszítsa az indulatokat.

Úgy látszik lassan minden nap érkezik egy fiú az Éden Hotelbe. Tegnap Enrico, ma pedig Tomi érkezett az Éden Hotel 2 műsorába, hogy megkavarja a párokat és felszítsa az indulatokat
Ismét levél érkezett a hotelbe. A lányok azt a feladatot kapták, hogy öltözzenek fel csinosan és üljenek le a nappaliban. Niki csajos napban reménykedett, azonban csalódnia kellett. Új játékos érkezett, aki három lányt azonnal randira vihetett.
Újabb fiú érkezett az Éden Hotelbe
Az új fiú a 34 éves Tomi volt. A budapesti üzletvezető magabiztosan sétált be a nappaliba. Anikónak azonnal szimpatikus volt, míg Pít negatív véleménnyel volt róla. Tomi Nikit, Anikót és Edinát választotta a randira. Az új fiú érkezése Enrico terveit is felborította.
Tomi elvitte vásárolni a lányokat az Éden Hotelben
Niki szívébe a shopingolással azonnal belopta magát Tomi, de a többieket is sikerült lenyűgöznie a rögtönzött programmal.  Edina egyetlen kifogása az volt, hogy egy kissé sokat beszél a srác. Niki fejében egyből megfordult, hogy Tomival sokkal komolyabban tudná ezt a játékot végigvinni. Az otthon maradottakban forogtak a gondolatok a továbbiakat illetően. Alexa szerint Tomi érkezésével Enrico került igazán nagy bajba.
A lányok nagyon örültek a vásárlásnak. Niki eleinte bezárkózott, de a végén már Ő kérte, hogy miket vegyen meg neki Tomi.  Krisztián, Máté és Tamás is aggódott, de természetesen puhatolózva igyekeztek kiszedni a lányok hozzáállását az új fiúhoz.
Pítnek egy kicsit sok a stílusa az új fiúnak, szerinte túlságosan is irányítani szeretne. Tomi örül annak, hogy közvetlenek vele az Éden Hotel lakói.
Vakon ették egymás testéről a gyümölcsöt
Mindenki lefürdött és átöltözött fürdőruhába. Miután bekötötték a szemét ki kellett húznia egy nevet és arról kellett leennie a gyümölcsöket. Ha valakinek nem volt szerencséje, akkor a saját nemét húzta akiről el kellett fogyasztania a gyümölcsöket. Tomi egyből kihúzta Pítet, akinek a legintimebb testrészeihez tették a gyümölcskarikákat. Pítnek sem volt szerencséje, mert Krisztiánt húzta. Máténak nagy szerencséje volt, mert Edinát húzta. Ki is használta a helyzetet. Alexáról Tamás, Tamásról Levente, Nikiról Tomi ette le a gyümölcsöt.
Niki azt állítja, hogy ki fog tartani Krisztián mellett, ugyanakkor azt gondolja Tomi mögé fog állni a párválasztón. Noémi és Pít összekapott, Pít utcalánynak titulálta Noémit, amit később megbánt.
Tomi igyekezett meggyőzni Alexát, hogy neki Ő a szimpatikus és mint újak tartsanak össze. Be akar állni mögé a párválasztón, de Alexa nem mer hinni neki. Anikó és Levente továbbra is összejárnak stratégiát egyeztetni.

Éden Hotel 2 - Úgy látszik lassan minden nap érkezik egy fiú, ma Tomi

Tomi ( 34 )
A családi vállalkozásban üzletvezetőként dolgozó fiú nem vallja magát csajozós típusnak, szeret udvarolni, de nem szokta lerohanni a lányokat. A sportos, középmagas, hosszú hajú, szép szemű hölgyek az esetei. Több, mint hat éve foglalkozik egészséges életmóddal, sokat sportol, és mindig odafigyel arra, hogy mit eszik. A célja, hogy minél több embert rávegyen, hogy odafigyeljenek magukra és ráébredjenek, nem kerül nagy erőfeszítésbe az egészséges életmódot életvitelszerűen művelni. A vércsoport diéta elkötelezett híve. Az Éden Hotel 2 -ben a bizalmat és az őszinteséget tartja a legfontosabbnak, ez a kulcs a játék megnyeréséhez. Ha ő lenne a műsor idei győztese, a 25 millió forintból lakást, autót venne, a vállalkozásába fektetné és természetesen jótékony célra költené.

Éden Hotel 2 - Anikó jlenlegi párja ellen fordult

Anikó megtalálta azt a társat az Éden Hotelben, aki segíthet számára kiejteni Tamást, jelenlegi párját. Levente könnyen manipulálhatónak tűnik és ez tetszik Anikónak.
Anikó volt párjának Gábornak kellett elhagynia az Éden Hotelt a második párválasztó ceremónián. Gábor veszte az volt, hogy megbízott Tamásban és neki adta a “család” a védettséget. Tamás a védettséget ellene fordította és Anikó mögé állt be a párválasztó ceremónián, így Gábornak azonnal el kellett hagynia az Éden Hotelt.
Anikó és Gábor nagyon erős párt alkotott. Bár nem volt köztük igazi mély érzelem, mindketten megbíztak a másikban és tudták, hogy akár a győzelemig is eljuthatnak együtt. Tamás ezt a szövetséget robbantotta szét, de így Anikóval kellett egy párt alkotnia.
Anikó látszólag hamar túltette magát a dolgon, de legbelül bosszút forralt. Leventét szemelte ki magának csendes társnak a tervéhez. Éjszakánként összejárnak Leventével és a lány elmondja neki, hogy kivel milyen módon viselkedjen ahhoz, hogy a párválasztó ceremónián mindenki legnagyobb meglepetésére kiejthessék Tamást.
Anikó igyekszik a többiek elől elfedni ördögi tervét, hogy ne sejtsenek semmit. Tamás nem is vett észre semmi gyanúsat, így teljes bizalommal van még Anikó iránt. Eddig még nem bukott le a két cselszövő Anikó és Levente az éjszakai légyottokon, csütörtökig kell megúszniuk….

Éden Hotel 2 - Új fiú, Enrico érkezett az Éden Hotelbe

Enrico (22)
Mivel tudja, hogy nem első támadóként érkezik, úgy képzeli, az Édenben már kialakultak a biztos párok, az egymással szimpatizálók klikkekbe rendeződtek, ezért tervei szerint először felméri majd a terepet és a hozzá értékrendben közel álló csapathoz csatlakozik. Biztos benne, hogy nem lesz könnyű dolga, de mindent bevet majd, hogy megkedveltesse magát a lányokkal és sikerüljön egyiküket a párválasztó ceremóniáig elhódítania. Bejönnek neki a sportos, mediterrán típusú lányok, a legtöbb pasival ellentétben nem mellközpontú az érdeklődése, mindene a szépen kidolgozott, kerek fenék. A hódításnál szeret kezdeményezni és nagyon hisz a szemkontaktusban, a testbeszédben. Tudja, hogy a férfi valójában csak visszajelez, de igazából mindig a nő választ. A szabadidejét szereti a családjával és a barátaival tölteni, edzőterembe jár, olvas, dobol és gitározik is. Ha megnyerné a 25 millió forintot, akkor ingatlanba fektetné a pénzét.

Éden Hotel 2 - Kíra kiesett a harmadik párválasztó ceremónián, de visszatérhet az Éden Hotelbe

Az Éden Hotel 2 harmadik párválasztó ceremóniáján Alexa kezében volt a döntés, hogy kinek kell hazamennie a lányok közül. Kérdés, hogy visszaél-e Levente bizalmával és az Éden Hotel 2 nagy családja ellen fordul-e?
Edina panaszkodott reggel, hogy a szingli szobában kellett aludnia. Alexa a reggelinél bevallotta, hogy még nem tudja kit fog kiejteni a párválasztó ceremónián. Niki szerint Levente nagyon elzárkózik és nincsenek fiú szövetségesei.
Alexának az is megfordult a fejében, hogy Edinát ejti ki. Máté szerint azért nem fog Alexa mögé beállni, mert akkor nagyon megkeserítené a saját ittlétét, hiszen utána egy párt kell alkotniuk.
Szexi fenék verseny az Éden Hotelben
A lányoknak a medence mellett kellett zenére fenékrázást bemutatniuk. A fiúk természetesen nagyon megörültek a feladatnak és átadták magukat az élvezeteknek. Máténak Anikó, Pítnek Kíra alakja tetszett a legjobban. Leventének Noémi tetszett a legjobban. Alexa nem tudott zenét választani, így a fiúk segítettek neki egy Dopeman zenével. Edina Máténak táncolt, vele szemezett végig a tánc alatt és még egy csókot is adott neki.
A fiúk a produkció után zsűriztek. A fiúk Noéminek adtak különdíjat a táncáért és Anikó nyerte a legjobb fenék díjat. Anikó szerint kétélű fegyver ez a győzelem, mert a lányok ezért ki is ejthetik féltékenységből.
Alexa Anikóban bízik meg és együtt beszélték meg, hogy kit kellene kiejtenie Alexának. Kíra, Noémi és Edina volt benne a pakliban. Noémi sunyinak tartja Alexát és tart tőle.
Harmadik párválasztó ceremónia az Éden Hotel 2-ben
A fiúk a széken várták, hogy valamelyik lány vagy akár több is mögéjük álljon. Alexa új beköltözőként védettséget kapott, így Ő dönthette el ki essen ki. Kírának mindenképp Levente mögé kell majd állnia. Tamás szerint a “család” jól működik és nem lesz meglepetés.
  • Kíra természetesen Levente mögé állt, mert kötelező volt neki.
  • Edina sem okozott meglepetést, Mátét választotta.
  • Anikó ugyancsak régi párját, Tamást választotta. Később elárulta, hogy furcsa volt Tamás reakciója, túl biztonságban érzi magát Anikó mellett.
  • Noémi Pít mögé állt. Se veled, se nélküled kapcsolatnak írta le az övéket.
  • Niki sem okozott meglepetést, Krisztián mögé állt.
  • Végül Alexa következett, aki szintén Leventét választotta.
Alexa saját magára tartotta veszélyesnek Kírát. Kíra már akkor tudta, hogy neki kell mennie, amikor Levente Őt választotta párjának. Tamás szerint mindenki abban volt érdekelt, hogy saját párját bebiztosítsa. Noémi kiejtett egy komplett párt, Kírát és Pétert a veszekedéssel. Aztán jött a meglepetés, Péter kiesésekor egy retúrjegyet adhatott valamelyik lánynak és ezt Kírának ajánlotta fel! Kíra tehát visszatérhet  az Éden Hotelbe valamikor!! A többi Éden Hotel lakó persze erről semmit nem tud!
Alexa és Levente is belátta, hogy jelenleg csak együtt tudnak párt alkotni. Sem Alexa, sem pedig Levente nem örül ennek a kapcsolatnak.
Edina és Máté újra összeköltöztek, melyet meg is ünnepletek! Edina felajánlotta magát Máténak, melyet Máté ki is használt! Niki és Krisztián között is izzott a levegő, Niki folyamatosan incselkedik Krisztiánnal.

Éden Hotel 2 - Éden2 Nikit Krisztián próbálta megmászni

Éden2 Niki, bár aktmodellként már bizonyított, a jelek szerint az erkölcs élő szobra, vagy csak nincs kedve mit kezdeni egy tizenkilenc éves nyikhajjal. Éden Hoteles szobatársa, a nála kilenc évvel fiatalabb Autószerelő Krisztián mindenesetre kitartóan próbálkozik nála, amit ő tanárnénis nyugalommal ver vissza minden alkalommal. A csoda mondjuk az lenne, ha szívesen ágyba pattanna a férfivel, aki már összehányta a közös ágyukat, és képes ordenáré veszekedésbe bonyolódni az ebédre kapott csirke miatt. És ha mindez még nem lenne elég, így tud nézni. Niki mellesleg elén lazán veszi, hogy mindenki azt saccolja, mennyi benne a szilikon, a szerda esti adásban kifejtette: "a szám most lett hetedszerre műtve, fel lett vágva, és kivették belőle az anyagot. Ettől sokkal nagyobb volt. A mellem van még műtve, meg az orrom kétszer". Ezek után tamás közölte, hogy "Nikinek a jobb füle az plexi, a haja meg egy lóé". Csak így tovább.

Éden Hotel 2 - Megbánta tettét az Édenből kizárt Péter

A hazai televíziózásban páratlan eset történt az Éden Hotel 2-ben. Pétert részegen tett durva ­be­szólásai miatt kizárták a valóságshow-ból. Szertefoszlott Éden Peti álma, hogy megnyerheti a Viasat3 ­valóság­show-jának huszonötmilliós nyereményét. A tizenkilenc éves tanulót tegnap este kizárták az Éden Hotelből, mert miután felöntött a garatra, mélyen sértő kijelentéseket tett szlovák játékostársára és annak hazájára. A szerkesztők ezt már nem tűrhették. Peti rettenetesen megbánta tettét. A forgatások végeztével, Magyarországon adódott lehetőségem, hogy megkövessem Noémit. El is fogadta a bocsánatkérésemet, megértette, hogy részegen és meggondolatlanul cselekedtem, de valójában nem akartam megbántani. Azóta is sajnálom, hogy ilyen hiba miatt estem ki, de úgy érzem: jó lecke volt. Megtanultam, hogy jobban kell tisztelnem az embertársaimat – magyarázta a kizárt játékos.
Peti viselkedése összeegyeztethetetlen az Éden Hotel filozófiájával. A Viasat elhatárolódik mindenfajta becsületsértő magatartástól, különösen olyan kijelentésektől, amelyek egy nemzeti, etnikai, nyelvi vagy bármely más kisebbség tagjait sérthetik – kommentálta az eseményeket a csatorna szóvivője.

Éden Hotel 2 - Új fiú érkezett Levente

Levente (26)
Nagyon magabiztos, jó emberismerő srácnak tartja magát, aki igazi játékos. Érdeklik az emberi kapcsolatok és hogy a környezetében kinek milyen a személyisége. Szeret titkokat kideríteni és a konfliktusok végére járni. Első blikkre általában nem szokott szimpatikus lenni új társaságban, el kell, hogy teljen egy kis idő, hogy felfedezzék, milyen ember is ő valójában. Szabadidejében sportol és szórakozni jár. Számára az ideális lány megbízható, csinos és van humorérzéke. Szereti, ha egy nőnek van kisugárzása, ha meg tudja fogni valamivel. Ha az ő markát ütné a 25 millió forint, akkor az egész pénzt felélné.

Éden Hotel 2 - Kizárta a Viasat3 a balhés szereplőt Pétert

Az Éden Hotel 2-ben szereplő Pétert hazaküldte a produkció: ebben a valóságshow-ban nem lehet büntetlenül részegen gyalázkodni.
Nem volt elnéző a Viasat3 és a gyártó Mastiff Hungary az Éden Hotel-ben szereplő Petivel: a fiú egy erősen alkoholízű éjjelen többször is káromkodott, egy lakótársnőjét megsértette, lekurvázta. A szereplők már a részeg mulatság éjszakáján kaptak a stábtól egy levelet, amely arról szólt, hogy mindennek van következménye, de a kirúgásra csak másnap került sor. A döntés morálisan nem támadható, ugyanakkor logikus lépés, egyben nézettségnövelő esemény. A realityben csak rövid időre voltak tízen, pár órával később újabb jövevény toppant be, egy Levente nevű fiú érkezett a Csendes-óceántól nem messze elterülő, medencés objektumba. A műsor történetében talán senkinek nem volt ennyire könnyű dolga, hiszen elvileg, ha nem gyalázkodik erősen betequilázott állapotban, akkor sima dolga lesz csütörtökön, a párválasztó ceremónián, mivel több lány van benn, mint fiú.

Éden Hotel 2 - Alexa az új csábító

Gábor kiesése újrarendezte az Éden Hotelben az erőviszonyokat. A párok igyekeztek megerősödni, de volt olyan is, aki párcserére készült az Éden Hotel 2-ben. Éden Péter óriási hibát követett el egy hatalmas veszekedés során Éden Noémivel.
Tamásnak nehéz Anikóval együtt lenni, mert rengeteget beszél. Azt díjazza benne, hogy rengeteget nevet, de szerinte leplezi ezzel zavarát.Kírát tartja Tamás a legveszélyesebbnek, mert folyamatosan furkálódik, taktikázik ugyanakkor butuskának mutatja magát.
Krisztián reggel belekötött Nikibe. A téma az volt, hogy Krisztián Anikóval beszélgetett és ezt Niki szóvá tette. Nikinél kezd túlcsordulni a pohár párjával, Krisztiánnal kapcsolatban. Pít úgy érzi kezdik befogadni a csapatba mind a fiúk, mind a lányok. Noémi a párja viszont kevésbé nyit Pít felé. Nem szereti, hogy folyton bújik és próbálkozik Pít.
Anikó, Edina és Noémi parti lázban égett napközben. Asztalra álltak és úgy táncoltak. A fiúk kimeredt szemekkel vizslatták a magukból kivetkőzött lányokat. Mindenki elismerte, hogy Noémi az aki a legjobban mozog a három lány közül. Kíra Pítnek panaszkodott, hogy Péter a párja folyamatosan mászik rá.Abban egyetértettek, hogy egy új lánynak Péternél nagyon nagy esélye lesz, ha odaadja magát neki, ugyanis Péter nagyon ki van éhezve. Viva La Mexico – Mexikói buli az Éden Hotelben
A mexikói bulihoz mexikói ruhát is kaptak, de a legtöbben nem tudták hogyan kell felvenni. Niki a sötét bőrével és hajával igazán jól adta a mexikói lányt. Pít Nikinek panaszkodott, hogy egyre nehezebben viseli Noémit. Noémi néha megalázza és ez rosszul esik Pítnek, miközben Ő próbál közeledni.
Niki javasolta Noéminek, hogy beszélgessen Píttel egy kicsit. Pít neki is elmondta, hogy nem az a Noémi akit Ő megismert az első két napban. Beköltözött az új lány az Éden Hotelbe – Alexa
Krisztián felmérte Alexát és szerinte az idomokkal nem tűnik ki az itt jelenlévő hölgyek közül. Minden fiúnak egy-egy csókot kellett adnia Alexának, de rá volt bízva, hogy hova. Niki normálisnak és kedvesnek találta, de “ha távoznia kell, akkor távozni fog” jegyezte meg.
Alexa azonnal megfürdött a medencében, ugyanis belökték a fiúk. Alexa viszont nem kapta fel erre a vizet és még a lányokkal is megtalálta a közös hangot. A fiúk annyira megörültek az új lánynak, hogy elveszítették a kontrollt az alkohol felett. Nem csak a fiúk, de egy-két lány is alaposan felöntött a garatra. Kíra mindenkivel erotikus táncot járt. Krisztián megint imádkozni kezdett a porcelán istennőhöz, de nem jött az ihlet. Niki arra kérte, hogy gyorsítsa meg a folyamatot az ujjával, de Krisztián nem volt hajlandó erre. Péter nem akarta beengedni Noémit Nikihez és Krisztiánhoz. Ezen összevesztek, majd nagyon elfajult a veszekedés közöttük. Noémit vérig sértette Péter, melyen a többiek is ledöbbentek.
Péter próbált békülni Noémivel, de Noémi nem fogadta a bocsánatkérését. Mindenki érezte, hogy Péter óriási hibát követett el, amikor Noémit emberileg és hazájában is megsértette. Természetesen ezt a hibát ki fogják használni majd a többiek. Kíra megérezte, hogy most esélye van kiesni Péternek, ezért végre közeledett hozzá. Miközben zajlott az élet az Éden Hotelben Pít próbált közeledni az új lányhoz Alexához, aki nyitott volt erre.

Éden Hotel 2 - Beköltözött az új lány – Alexa

Alexa (22)
Laza, bulis, bevállalós csajnak tartja magát, aki szeret poénkodni, szórakozni és szereti a kalandokat. Erős személyiség, aki nem befolyásolható és nem irányítható, így biztos párja lehet egy arra érdemes fiúnak. Nagyon fontos számára a sport, versenyszerűen röplabdázott és úszott, mostanában leginkább aerobikozik. Szabadidejében szeret nyelveket tanulni, angolul, franciául és olaszul is beszél. Az ideális pasi számára magas, izmos, magabiztos, központi figura, aki humoros és az sem baj, ha kékszemű. A játékban a többi lányt egyértelműen riválisnak fogja tekinteni és egyáltalán nem biztos benne, hogy kedvelni fogják. Ha megnyerné a fődíjat, akkor venne egy házat és elutazna valami egzotikus helyre, mivel nagyon szeret új helyeket felfedezni.

Éden Hotel 2 - A Viasat3 valóságshow-ja második hetének végén hazaküldték Gábort

Az Éden Hotel 2  Viasat3 valóságshow-ja második hetének végén hazaküldték a játék legidősebb szereplőjét, Gábort, jóllehet, mindenki az újonc kiesésére tippelt. A műsorban annyiszor emlegették a "haza" és a "család" szót, hogy alighanem könnybe lábadt pár KDNP-s politikus szeme. Az Éden Hotel második hetének párválasztója Tamás kezében volt, védettséget szerzett korábban, így jóformán rajta állt, hogy a fiúk közül kit küld haza a magyar télbe. Végül Gábor hullott ki, noha minden lakó az újonnan bekerült, Pítnek elnevezett, igencsak megilletődött fiú kiesésére fogadott volna. Az este úgy indult, hogy az újonc, a szerénynek tűnő értékesítési igazgató kapja meg a repülőjegyét a Viasat3-tól, de mivel Tamás a szabály szerint nem állhatott volt párja mögé, így nem tudta hazaküldeni az első estéjén önmagáét sértődősre ivó Pítet. Az olaszliszkai zenész végül a játék legidősebb, 35 éves szereplője mellé (pontosabban annak párja, Noémi mögé) állt, ezzel elbúcsúztatta őt. Aki nagyon megszerette a képen is látható ácsmestert, talán még láthatja: a csatorna az első évadban is visszahozott szereplőt, a korábban kiesett Danit - sőt, ő aztán másodjára is kipottyant, majd benn tartotta az önmagát feláldozó Ádám, tehát úgy jutott majdnem a fődíjig, hogy előtte kétszer elbukott.

Éden Hotel 2 - Bognár Nikolettet, többször is fotózták meztelenül, de nem is titkolja

Bognár Nikolettet, az Éden Hotel 2 aktuális évadának szereplőjét többször is fotózták meztelenül, de nem titkolja, és nem is szégyelli. Sőt, ha módja lenne rá, vetkőzne is még egy utolsót. Jó szándékú olvasóink hívták fel figyelmünket az Éden Hotel 2 játékosának aktfotóira. Bognár Nikolett láthatóan profi fotósnak pózolt bugyiban-fűzőben, majd egy szál magassarkúban.

Kattintson a képre, ha érdekli az ilyesmi, ott megnézheti nagyban is, mindet.

Éden Hotel 2 - Skorpió juttatta kórházba Éden Tamást

Tamás számára életre szóló emlék marad az Éden 2 forgatása, de nem kimondottan a festői környezet és gyönyörű lányok társasága miatt, hanem mert kis híján otthagyta a fogát Mexikóban. Megcsípte egy skorpió az Éden Hotel forgatásán Tamást, aki ijedtségében kiszívta magából a mérget. Ezzel azonban inkább ártott, mint használt, mert a méreganyag nemcsak a légzését bénította le, hanem a varázsceruzáját is. Az esti félhomályban egy korlát mellett álldogáltam, a tövében rejtőzött egy skorpió, ami megcsípte a csuklóm alatti részt. Akkor nem is vettem észre, hogy milyen állat mart meg, azt hittem, valamilyen pók vagy darázs, ezért a többiek javaslatára kiszívtam a mérget. Ezzel sodortam magam még komolyabb veszélybe, mert miután elszállítottak a kórházba, akkor derült ki, hogy az ott honos legmérgesebb skorpió csípett meg. Az állat mérge miatt lebénult a szám, majd a nyelőcsövem és a légzőszervem, s amikor már a legnemesebb szervem is lezsibbadt, nagyon megijedtem – emlékezett vissza élete legszörnyűbb kalandjára Tamás, aki még a kaszás émelyítő leheletét is megérezte.

Ingyenes apróhirdetés feladása !  NEThirdetes.com
 Az ellenszérum folyamatosan hánytatott, percenként csak kétszer tudtam levegőt venni, az ájulás kerülgetett a halálfélelemtől. Az első egy órában megfordult a fejemben, hogy itt a vég. A lélegeztetőgép szóba sem jöhetett, mert telehánytam volna. Az orvos azt mondta, csak úgy úszhatom meg, ha megnyugszom. Ő tartotta bennem a lelket, neki köszönhetem, hogy megmaradtam. Infúziókezelés után visszatérhettem a hotelbe, de ez a halálközeli élmény rányomta a bélyegét a további ténykedésemre a műsorban – magyarázta a gitáros fiú.

Éden Hotel 2 - Éden Máté és Edina szerelmes

Az Éden Hotel 2 ismét bebizonyította, hogy a mexikói játékban bármi megtörténhet. Váratlan események forgatták fel a versenyzők életét, melyek újabb konfliktusokhoz is vezettek.
A mai adásban Pít olyan üzleti ajánlattal állt elő, amelynek nem minden fiú tudott ellenállni és ezzel elszabadultak az indulatok az Édenben. Az ajánlat a következőképpen szólt. Amennyiben valaki felajánlja párját Pítnek, az automatikusan védettséget szerez. Ezt azonban nem beszélhették meg egymással és a lányoknak sem mondhatták meg, mert az kizárást jelentett volna a játékból. Ha senki nem ajánlotta volna fel, a védettség automatikusan Pítre száll a ceremónián.
Kritizálták Pítet az Éden Hotel 2 lakói
A bulit követő reggel ismét nehezen indult. A legfőbb téma az újonnan érkező hódító? Pít esti viselkedése volt. Leginkább flegma viselkedését kritizálták, ami rossz alapokat teremtett a játékban való szerepléséhez. Pít elhatározta, hogy az este lerombolt tekintélyét újjáépíti.
Krokodil etetés az Éden Hotelben
Pít lehetőséget kapott, hogy az összes lányt közelebbről megismerje egy randi keretében. A randi programja nem mindenkinél aratott osztatlan sikert, mely egy krokodil etetés volt, ami Kíránál kiverte a biztosítékot. Hisztiben tört ki, végül mégis csatlakozott a többiekhez. A randiról a lányok csalódottan tértek vissza, hiszen a krokodil etetés sem sikerült izgalmasra és Pít sem bontakozott ki.
Kíra és Noémi egyre inkább egymásnak feszülnek. Kíra minden adandó alkalmat megragad, hogy kifejtse cseppet sem pozitív véleményét Noémiről, akit egyszerűen ostobának tart.
Ingyenes apróhirdetés percek alatt !   NEThirdetes.com
Egy idő után a lányok is tudomást szereztek az üzleti ajánlatról. Meg is indult a találgatás ki az aki a kecsegtető ajánlat fejében lemond a párjáról. Pít megérzése azt súgta, hogy Gábor biztosan élni fog a lehetőséggel. Ez Máté számára rossz hír lenne, mivel ő Tamást szeretné már az Édenen kívül tudni. Kíra kiborult, amikor felolvasta, hogy Péter felajánlotta őt a védettségért. Máté nem ajánlotta fel Edinát a bizalomra hivatkozva, annak ellenére, hogy Edinánál benne volt a pakliban, hogy Kíra sorsára jut. Tamás döntése, hogy felajánlja Noémit nem is lepett meg senkit, bár azzal indokolta ezt, hogy csupán taktikai okok miatt döntött így. Krisztián Nikit nem adta a védettségért.
Miután ketten ajánlották fel párjukat, Pít választhatott a lányok között. Noémire esett a választása és ezt a szimpátiával magyarázta.  Noémi örült is ennek, hiszen sokkal szimpatikusabb számára,  mint Tamás. Ezzel Tamás számításai szerint egy hétre biztosította védettségét. Kíra továbbra sem tudott megbékélni Péter döntésével.
A következő adásban kiderül, hogy Tamás hogy él a kezébe adott lehetőséggel. Edina és Máté közben egyre jobban egymásba habarodnak. Máté egy WC papírból formált szívvel jelezte Edinának érzelmeit, melyet heves csókolózás követett.

Éden Hotel 2 - Jogász lesz az Éden Hotel pucér játékosa

Az Éden Hotel 2.-ben már az első adáshét után nem lehet nem észrevenni Mátét, a mexikói rezidencia legbohémabb figuráját. A szőke szívtipró imád mulatni, azonban ha munkáról van szó, nagyon is komoly ember.
Az Éden Hotel második szériájának kétségkívül az egyik legszórakoztatóbb figurája Máté, aki hatalmas berúgásaival és bohókás természetével igazi mókamestere a Mexikóban forgatott valóságshow-nak. A szőke bulihuligán szinte minden este felönt a garatra, éjszakánként pedig – miután nagy nehezen megtalálja az ágyát – anyaszült meztelenül bújik aktuális párja mellé.
Tizenöt éves korom óta pucéran alszom. Így szeretem, ezt szoktam meg, így kényelmes. Miért változtatnék ezen egy bentlakásos játékban? – tette fel a költői kérdést a naturista valóságshow-hős, majd elárulta: noha a civil életben is imádja a féktelen bulikat, a munkája elé sosem helyezi a szórakozást, ugyanis a huszonöt éves fiatalember – bármily hihetetlen – a hétköznapokban jól fésült pénzügyi tanácsadóként tevékenykedik.
Hetente háromszor fixen eljárok bulizgatni a barátaimmal. Az időmet magam osztom be, de ha másnap fontos találkozóm van, akkor nem mulatok reggel hétig, hiszen nem elég az öltöny, fejben is összeszedettnek kell lennem egy-egy üzletkötésnél – magyarázta az Éden Hotel 2. leglazább figurája, akit már csak egy hajszál választ el, hogy megszerezze jogi diplomáját.
Jogásznak készülök, még két tárgyam van, meg az államvizsga, és aztán végre doktor leszek – tette hozzá nevetve Máté.

Éden Hotel 2 - Új csábító költözött az Éden Hotelbe Péter

Új csábító költözött az Éden Hotelbe, mely természetesen felpaprikázta hangulatot. Péternek 4 napja van, hogy szétrobbantson egy párt és kiejtsen valakit az Éden Hotel 2-ből.
Edina nagyon szerette volna megtudni Mátétól, hogy van-e párkapcsolata odakint. Máté annyit mondott, hogy volt sok kapcsolata, a legrövidebb fél év, a leghosszabb 2.5 év volt. Többet nem árult el erről. Máté nagyon kedveli Edinát, de egyenlőre nem érzi erősnek kapcsolatukat. Edina is tudja, hogy a játék szempontjából nem lenne okos, ha egymásba habarodnának.
Nikit nem nagyon érdekelte Krisztián előző esti rókázása. Egy érdekli, hogy mindig számíthassanak egymásra. Niki semlegesnek tartja Edinát, de nagyon veszélyesnek tartja, mert mindenhol ott van.
Noémi kereste Niki társaságát, melyen Gábor nagyon meglepődött. A kaktusz ceremónia után Niki leteremtette Noémit, de most stratégiát váltott.
Edina örül, hogy megszabadult Krisztiántól. Makacsnak és önzőnek, ugyanakkor faragatlannak tartja. Krisztián a reggelinél jól akart lakni és nem érdekelte, hogy a többieknek jut-e az ételekből. Új taggal bővült az Éden Hotel
Péter érkezett az Éden Hotelbe, aki szolidnak és tisztelettudónak írta le magát. Egy szállodalánc értékesítési igazgatója. Háttérben szeretne maradni és szép lassan beilleszkedni a társaságba. Már a hotelbe is virággal érkezett a lányokhoz. Láthatóan senki nem tudta hova tenni Pétert, aki napszemüvegben mutatkozott be mindenkinek.
Péter megkapta az Éden Hotel lakóitól a Pít becenevet. Gábor lett az aki körbevezette a Hotelben az újoncot. Taktikázások az Éden Hotel 2-ben
Kíra és Edina sem bízik egymásban. Edina Noéminek mondta el a véleményét, Kíra pedig Anikónak. Edina ugyanakkor attól is tart, hogy Niki elveszi tőle Mátét. Ezt el is mondja Máténak, akit nem nagyon érdekelt a dolog. Titkárnő és üzletember parti.
Estére a lányoknak titkárnőnek, a fiúknak pedig üzletembernek kellett öltözniük.  fiúk a maguk stílusának megfelelően értelmezték az üzletembert. Krisztián rövidnadrág és farmering szerelése volt a leglazább. Pít (alias Péter) a hosszú megfigyelési és beilleszkedési szakasz alatt úgy döntött, hogy Noémi az akivel hosszabb távon is el tudja képzelni, hogy egy párt alkossanak.
A partin kiderült, hogy Péter egy üzleti ajánlattal fog előállni másnap, mely megváltoztathatja az Éden Hotel menetét. Természetesen mindenkinek fúrta az oldalát a kíváncsiság.
Péter később rástartolt Noémire, mely természetesen szúrta Tamás szemét. Edina szerint Noéminak nagyon tetszik Péter és ezt Péter is észrevette. Tamás igyekezett rávezetni Pétert, hogy pattanjon le Noémiről. Máté szerint Péter Latinos külső, biciklis belső….nem lett szimpatikus számára. Később Tamás és Máté is elkezdte szapulni Pétert, akit Noémi próbált védeni. Az este vége felé Krisztián próbált csókot kierőszakolni Kírától. Edinát már nem kellett ennyire unszolni. Este heves csókcsatát vívott Mátéval.
A mai nap KO királya Péter volt, aki nem bírt kiszállni ittassága miatt a hintaágyból.

Éden Hotel 2 - Éden Nikinek túl nagy lett a szája

Az Éden Hotel 2 egyik legmegosztóbb személyisége Éden Niki. Az egykori playmate sok mindent nem bánt meg korábbi életéből, azt azonban belátta, hogy az ajakfeltöltését kissé eltúlozta.
Éden Niki szeretné kisebbre vetetni ajkait.
Az egykori playboy nyuszi ha tehetné, ma már kisebb mértékben duzzasztaná fel száját. Utána is jár a lehetőségeknek, hogy miként fordíthatná vissza a dolgot, ám tiszta képet kapott arról, hogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt ő gondolta, így még megfontolja a beavatkozást.
Bognár Niki korábban úgy nyilatkozott, hogy a modellkedéssel nagyrészt felhagyott és leginkább vállalkozásának fejlesztésére koncentrál. Azt azonban szívesen venné, hogy még harminc éves kora előtt ismét a nyuszis magazinban szerepelhetne.
Niki álma adottságai szerint valószínűleg a játék végeztével valósággá is válik és a férfiak legnagyobb örömére a magazinban pózolhat majd.

Éden Hotel 2 - Éden Adrienn tudja, hogy hol rontotta el a játékot

Adrienn már sok mindent másként csinálna, ha újra kezdhetné az Éden Hotel 2 játékát. Hálátlan feladata sem segítette őt, hiszen első női csábítóként megalakult párokat kellett szétrobbantania.
A Viasat 3 realityje Adrienn szerint is nagyon durva játék. Az ebbe a műsorba jelentkezőknek a legaljasabb emberi tulajdonságokkal kell élniük ahhoz, hogy eljussanak a végcélig.
Itt senkiben sem lehet megbízni, hiszen a legjobb baráti kapcsolatnak tűnő viszonyok alakulhatnak át egyik percről a másikra ellenségeskedéssé a nyeremény érdekében.
Adrienn játékát tovább nehezítette, hogy a versenyben maradás érdekében a kezdő párosok közül kellett maga mellé állítania egy fiút. A fogadtatása is ennek megfelelően kellően hűvösre sikerül, és megaláztatásokban is bőven volt része.
Adri utólag átértékelte az ott történteket és számos kivetni valót talált saját viselkedésében is. Szerinte az egyik fő gond a túlzott alkohol fogyasztás volt, amitől az egyébként is szókimondó lány még őszintébb lett. Visszagondolva az eseményekre úgy látja, hogy még sokkal több helyet adott az érzelmeinek a játékban, mint ahogyan azt tervezte és ez ebben a játékban az egyik legnagyobb hiba.
Adrienn tehát önmagával is küzdött az Éden Hotel 2-ben, mert szerinte neveltetése is nagyon eltér attól, amit a reality megkíván a játékosoktól.

Éden Hotel 2 - Adrienn esett ki a párválasztó ceremónián

Az Éden Hotel 2-ben mindenki a párválasztó ceremóniára készült, ki lesz az Éden Hotel 2 első lánya, aki távozik a Hotelből?! Máté kezében volt a döntés!
Tamás sem érzi magát biztonságban, de mindenki más is izgult a párválasztó ceremónia miatt. Niki biztosította Krisztiánt, hogy megbízhat benne és kitart mellette, ha egy párt alkotnak. Edina szerint is esély van arra, hogy Krisztián és Niki ki akar vele tolni és egy párt alkotnak majd. Gábor az, aki a többiek szerint biztosra mehet Anikóval.
Krisztián szerint Adrienn és Ő van a legnagyobb veszélyben, de ennek ellenére sem szimpatizál vele. Gábor szerint Nikinek Máté mögé kéne állnia és ezt meg is mondta Nikinek. Kíra is Máté mellett érezné magát biztonságban. Anikó szerint Adrienn és Niki van veszélyben. Máté a párja sem bízik Adriennben és ez egy nagy probléma számára.
Edina teljesen beleesett Mátéba és száz százalékig megbízik benne. Nyíltan beszél érzéseiről Máténak lehet, hogy nagy hibát követ el?!
Első párválasztó ceremónia az Éden Hotel 2-ben
A két csábító Adrienn és Tamás nem választhatta egymást. Nikinek csak egy napja maradt, hogy párt találjon magának Ádám kiesése után. A párválasztó ceremónián a lányok voltak többen, ezért nekik kellett a fiúk mögé állniuk. Akinek nem lesz párja a végén annak el kellett hagynia az Éden Hotelt.
  • Anikó Gábor mögé állt, mely nem lepett meg senkit. Gábort nem lepte meg Anikó döntése.
  • Kíra az új párja, Péter mögé állt. Péter és Kíra is elmondta, hogy jól kijönnek egymással.
  • Noémi Tamást választotta, akivel jól kijön az elejétől fogva. Noémi szerint nem jó párok, de amíg hasznos addig együtt fognak lenni.
  • Niki Krisztiánt választotta. Niki azért állt Krisztián mellé, mert meggyengültnek érezte Edinával a kapcsolatukat a kaktusz ceremónia után.
  • Adrienn Máté mögé állt. Nagyon szimpatikus embert ismert meg a személyében.
  • Edina szintén Mátét választotta, így Máté mögött már két lány állt. Mátét szórakoztatónak találta Edina nem úgy, mint Krisztiánnal.
Máté örült, hogy két lány is Őt választotta. Adriennt kedvesnek ismerte meg, de nem győzte meg arról, hogy megbízhat benne. Edinát még nem ismerte meg mélyebben, de nagyon kedves szimpatikus lánynak tartja. Máté végül Edinát választotta. Mindenki örült, hogy Adrienn távozott az Éden Hotelből.
Krisztián is örült az új párjának Nikinek és Edina is nagyon örült Máténak. Egy féktelen partin örültek a lakók az Éden Hotelben maradásnak. A bulin Kíra és Krisztián igen jól érezték magukat. Krisztián nem bírta magában tartani az ételt és italt amit magához vett. A szobába tette ki a padlóra és befeküdt mellé. A fiúk próbálták felrakni az ágyra, de nem hagyta magát. Niki annyira nem örült ennek az első “hitvesi” éjszakán.

Éden Hotel 2 - Ádám esett ki először az Éden Hotelből

Fordulatokban gazdag volt az Éden Hotel 2 harmadik adása. A lányok kaktusz ceremónián döntötték el, hogy ki legyen az első, aki kiesik az Éden Hotelből. A kiszavazás után elszabadultak az indulatok!
Reggel Éva megjelent a két borítékkal. Tamás előző nap a fiúkat választotta a két boríték közül és most a többiek is megtudták ezt. Máté szerint ez azt jelenti, hogy a fiúknak kell majd megszavaznia azt, hogy fiú vagy lány maradjon bent az Éden Hotelben.
Kíra Krisztiánt és Mátét is el akarja távolítani a villából. Edina nehezen viseli, hogy Krisztián meg akarja mondani neki mindig, hogy mit csináljon. Krisztián Tamást és Adriennt szeretné kirakni, mert szerinte rosszul csinálják a dolgaikat.
Kaktusz ceremónia az Éden Hotelben
Kíra szerint Edina nem mer eltávolodni Krisztiántól, mert fél Nikitől és Ádámtól. Amikor a fiúk megérkeztek és meglátták, hogy minden lány kezében rádöbbentek, hogy ez most a kiesésről fog szólni. Tamás a fiú kártyával megválasztotta azt, hogy egy fiú ma kiessen. A lányok a számukra legunszimpatikusabb fiúnak kellett adniuk a kaktuszt indoklással.
  • Niki azt választotta aki a legtávolabb áll tőle és ez Máté volt.
  • Adrienn olyat választott, aki elsőre szimpatikus volt neki. Folyamatosan szurkálja és most eltávolodtak. Ez Ádám volt.
  • Kíra szerint Krisztián stílusával bajok vannak és ezért neki adta a kaktuszt.
  • Noémi is Ádámnak adott kaktuszt és elcsodálkozott, hogy nem Ő az első.
  • Edina saját magát veszélyeztette, de nem akart pincsi kutya lenni Krisztián mellett, így neki adta a kaktuszt. Krisztián fel sem fogta, hogy ezt Edinától kapta és azt gondolta mindkét kaktuszt Kíra befolyásolta.
  • Anikó taktikai alapon döntött. Úgy gondolta, hogy pár napon belűl Nikivel Ádám a fejükre nőtt volna, ezért kiejtette a harmadik kaktusszal.
Máté és Krisztián is el volt keseredve, hogy Ádám kiesett. Nikinek viszont egy napja maradt, hogy párt találjon.
Niki nagyon kiakadt Noémire, mert kaktuszt rakott Ádámra. Szerinte nem értette a kérdést és ezért butának nevezte. Niki úgy érezte, hogy bosszút fog állni mindazokon a párválasztó ceremónián, akik Ádámra tették a jelet. Anikó szerint végre kijött Niki igazi énje. Krisztián biztos benne, hogy Edina és Niki is mögé fog állni és akkor majd Nikivel alátesznek Edinának.
Anikó kezébe vette az irányítást és végigsakkozta a párválasztó ceremóniát almákkal. Edinát arra kérte, hogy álljon Tamás mellé, hogy ki tudják ejteni Nikit! Kíra és Peti párrá vált és Nikinek kellett beköltöznie a szingli szobába. Krisztián felelősségre vonta Edinát, hogy miért adta neki – a párjának – a kaktuszt. Krisztián próbálta meggyőzni Edinát, hogy nyugodtan álljon mögé, mert Őt fogja választani Niki ellenében…közben bevallotta a kameráknak, hogy alig várja, hogy kiejthesse!
Titkos kérdések egymásnak az Éden Hotel 2-ben
Mindenki felírhatott több kérdést, melyet fel szeretne tenni a többieknek. Noémi azt válaszolta az egyik kérdésre, hogy szeretné ha Niki kiesne. Krisztián új szövetségest keres bárkiben Ádám helyett. Péter Edinában látja a jövőbeli párját. Niki terelt azzal kapcsolatban, hogy Krisztián mögé áll-e a bent maradásért.
Adrienn egy kérdésre elmondta, hogy nem lenne hajlandó testi kapcsolatra csak hogy bent maradjon. Tamásban felmerült, hogy Niki esetleg mögé fog állni ezért meg akarta tudni Anikótól, hogy számíthat-e rá?! Niki és Adrienn az akinek nagyon kell taktikáznia a következő párválasztó ceremónián.
Máté és Edina egyre jobban egymásra hangolódnak. Ölelgetik és csókolgatják egymást. Krisztián teljesen elveszítette Edinát!

Éden Hotel 2 - Két játékossal bővül a játék

Adrienn (22)
Adrienn intézményi kommunikátorként dolgozik, de már hosszú évek óta modellkedik, hobbija a fitness. A szabadidejét szereti hasznosan és azokkal tölteni, akik számára a legfontosabbak. Első hódító lányként érkezik az Éden Hotel 2-be, ahová azért jelentkezett, mert úgy gondolja, hogy ez a stratégiai játék egyben egy nagyon jó önismereti próba is. Szeretné megtudni, hogy hogyan reagál majd bizonyos szituációkra, hogyan viszonyul emberekhez. Elsősorban a fiúkkal szeretne jóban lenni, hiszen tudja, hogy ez a játékban maradásának az eszköze. Első találkozásra nem szokott szimpatikus lenni sok embernek, mert túlzottan magabiztosnak gondolják. Véleménye szerint egy nőnek mindig titokzatosnak kell maradnia, hiszen ezzel lehet egy férfit megtartani. Egy erős egyéniséget, egy jó játékost szeretne elcsábítani, de tudja magáról, hogy érzelmileg eléggé befolyásolható, ezért inkább egy számára szimpatikus embert fog választani, mint egy kevésbé szimpatikus, de sokkal karizmatikusabb játékost. Ha megnyerné a 25 millió forintot, akkor kikérné a pénzügyi tanácsadója véleményét és befektetné a nyereményt.
Tamás (26)
Tamás hosszú évek óta Budapesten él. Közel 10 évvel ezelőtt kezdett el komolyabban foglalkozni a zenéléssel és mára olyan szerencsésnek mondhatja magát, hogy ebből meg is tud élni. A nagyközönség számára az Indygo nevű zenekar gitárosaként vált ismertté. Amikor magában gitározik és komponál, akkor nem számít neki a külvilág, a problémák megszűnnek, teljesen ki tud kapcsolni. A gitárjával megy az Édenbe, úgy gondolja, hogy ez a hódításban is a segítségére lehet majd, egyfajta pluszt adhat neki és könnyebb vele barátokat is szerezni. A szabadidejében sokat olvas, szeret focizni és snowboardozni. Egy nőn először a szemét nézi meg, fontos számára, hogy az Éden Hotelben a párja szórakoztató legyen, ne forgolódjon sokat az ágyban és ne horkoljon. Az Éden Hotel 2-ben nem a szerelmet megy keresni, igyekszik kiélvezni a környezetet, a társaságot, a többit pedig a véletlenre bízza. Mivel első fiú hódítóként érkezik a játékba, tudja, hogy gyorsan kell cselekednie, hogy még a párválasztó ceremónia előtt mély benyomást tegyen egy lányra, aki majd őt választja a megfelelő pillanatban. Ha megnyerné a játékot, akkor a pénz egy részét befektetné, a másik feléből pedig venne egy sportkocsit és egy crossmotort.

Éden Hotel 2 - Kiscsillag csábít az Éden Hotel -ben!

Puerto Vallarta - Már az első este felforgatták az Éden Hotel 2. lakóinak életét, a mexikói luxushotelbe ugyanis még épp hogy csak beköltöztek az első lakók, máris megrohamozták őket a gaz csábítók. A Viasat3 népszerű valóságshow-jának első hódítója, Tamás már igazi színpadi figura, hiszen annak idején az Indygo zenekar gitárosaként indult a Csillag születikben is,
így kicsit sem esett nehezére, hogy beépüljön a vacsora után érkező mariachi zenekarba. A muzsikusok eleinte természetesen hagyományos dallamokat játszottak a játékosok szórakoztatására, akik igencsak felöntöttek a garatra, így csak hosszú percek múlva tűnt fel nekik az is, hogy Tamás és csapata a Pocsolyába léptem című örökzöld magyar slágert kezdi játszani és énekelni. A felismerés után természetesen mindenkinek leesik, hogy megérkezett hozzájuk egy újabb csábító, amin  Adrienn, az első hódító feltűnése után már meg sem lepődnek igazán, hiszen ez az a hotel, ahol minden megtörténhet.

Éden Hotel 2 - Ma este először választanak párt maguknak a szereplők.

Bár az Éden Hotelben bármi megtörténhet, azért annak a lehetősége, hogy már az első napon valaki pár nélkül maradhat, senkinek sem fordult meg a fejében.
Ma este már Mexikóból jelentkezik újra az Éden Hotel 2. A második széria talán még izgalmasabbra sikeredett, mint az első. Ezúttal is természetesen a kezdő tíz játékos már az első adásban bebizonyítja, hogy a taktikáé és az ármányé a hotelben a főszerep.
A megismert öt lány közül az egyikük, Kíra már az első pillanatokban kínos helyzetbe kerül, hiszen a paraván mögött állva egyik fiút sem győzi meg, hogy őt válassza. Kíra, aki a bemutatkozójában annyit mond el magáról, 20 éves, főiskolára jár és emellett két helyen dolgozik - egy diszkóban és marketing cégnél - kiveri a biztosítékot a fiúknál azzal, hogy szeret a fiú haverjaival lógni és fiús dolgokat csinálni.

Holnap Március 5-én indul az Éden Hotel 2 évada

Március 5-én indul az Éden Hotel második évada, melynek induló fiú ötösében a 35 éves nagykanizsai Horváth Gáborral is találkozhatunk.
A VIASAT3 reality show-ja ezúttal a Csendes-óceán partján, Mexikóban Puerto Vallartatól nem messze játszódik, s Gábor a tíz játékosból álló kezdőcsapat rangidős tagjaként taktikázik majd a 25 milliós főnyereményért.
 A szabályok szerint a  játékosok hétről hétre párt kell találniuk, csak így maradhatnak a luxusbörtönben, ahol nem hiányozhat az ármány, a taktika és a titokzatosság sem. A 35 éves kanizsai Gábor lendületes, pozitívan gondolkodó embernek tartja magát, aki azért jelentkezett az Éden Hotelbe, hogy játsszon, taktikázzon és a szerepléssel járó ismertséget a jövőben kihasználhassa.
Folyamatosan jár az agyam, kattog, de ezt szeretem, ez a lételemem. Ha nincs min agyalni, akkor elveszettnek érzem magam.” – vallja Gábor.
Gyerekkorában tetszett meg neki az ácsmesterség, amikor látta a szakembereket dolgozni a családi építkezésen. Nagyon szereti ezt a munkát, sok mindent megvalósított az évek során, mindig büszkeséggel tölti el, amikor a városban és a megyében járva a saját munkáit látja. A leendő gyerekeimnek is meg tudom majd mutatni, akár 50 év múlva is, hogy azokat én hagytam magam után.”
Gábor fiatal kora óta sportol, nagyon szereti a vizet és igazából minden olyan mozgásformát, ami természet közeli. Hobbija a wakeboard, snowboard és a sí. Úgy gondolja, hogy a játékban az élettapasztalata és az emberismerete lesz, ami az előnyére válik.
„Az Éden Hotelbe nem viszek magammal semmilyen tárgyat, csak pozitív hozzáállást, de azt egy jó nagy táskával” – tette hozzá.
Ha megnyerné a fődíjat, akkor a pénzt a vállalkozásába fektetné.