Éden Hotel 2 - A Viasat3 valóságshow-ja második hetének végén hazaküldték Gábort

Az Éden Hotel 2  Viasat3 valóságshow-ja második hetének végén hazaküldték a játék legidősebb szereplőjét, Gábort, jóllehet, mindenki az újonc kiesésére tippelt. A műsorban annyiszor emlegették a "haza" és a "család" szót, hogy alighanem könnybe lábadt pár KDNP-s politikus szeme. Az Éden Hotel második hetének párválasztója Tamás kezében volt, védettséget szerzett korábban, így jóformán rajta állt, hogy a fiúk közül kit küld haza a magyar télbe. Végül Gábor hullott ki, noha minden lakó az újonnan bekerült, Pítnek elnevezett, igencsak megilletődött fiú kiesésére fogadott volna. Az este úgy indult, hogy az újonc, a szerénynek tűnő értékesítési igazgató kapja meg a repülőjegyét a Viasat3-tól, de mivel Tamás a szabály szerint nem állhatott volt párja mögé, így nem tudta hazaküldeni az első estéjén önmagáét sértődősre ivó Pítet. Az olaszliszkai zenész végül a játék legidősebb, 35 éves szereplője mellé (pontosabban annak párja, Noémi mögé) állt, ezzel elbúcsúztatta őt. Aki nagyon megszerette a képen is látható ácsmestert, talán még láthatja: a csatorna az első évadban is visszahozott szereplőt, a korábban kiesett Danit - sőt, ő aztán másodjára is kipottyant, majd benn tartotta az önmagát feláldozó Ádám, tehát úgy jutott majdnem a fődíjig, hogy előtte kétszer elbukott.