Éden Hotel 2 - Horváth Éva ma is nagyon vigyáz az alakjára

Immár tizennégy éve lett szépségkirálynő Horváth Éva. A Viasat3 műsorvezetője ma is nagyon vigyáz az alakjára és tele van tervekkel. Szeretném a maratont teljesíteni, mert imádok futni. Ezért mindennap a Margitszigeten edzek. Hogy októberben bírjam a távot, heti negyvenöt kilométert kell abszolválnom. Speedfitneszre is járok, ahol a popsimat és a lábamat erősítem, és persze aminosavat szedek, ami szintén jót tesz az izmoknak. Illetve a közeljövőben egy ajurvédikus sejtméregtelenítő kúrán szeretnék részt venni - sorolja terveit a Kiskegyednek Horváth Éva, az Éden Hotel 2 háziasszonya.

Éden Hotel 2 - Megvan a finálé három párosa az Éden Hotelben

Az Éden Hotel 2 11 hete és 44 része alatt elfogyasztott jópár játékost. Az utolsó héten a három bennmaradt pár küzdhet meg a fődíjért a 25 millió forintért.
A Viasat 3 Éden Hotel szériája 2012-ben is sikeresnek bizonyult. A csatornának ismét sikerült felzárkóznia a két nagy a TV2 és az RTL Klub mögé. Ebben nagyban hozzájárult az Éden Hotel valóságshow-juk. Az Éden Hotel 2 mindenképp egy sokkal mozgalmasabb valóságshow a ValóVilág-hoz képest. Jelentős eltérés a kiszavazás kérdése. A Viasat nem kalapol újabb pénzekért a kiszavazások alkalmával, így csak a reklámokból kell fenntartania magát a szériának. Nem is a nézők döntenek! Itt tényleg a játékosoknak kell eladniuk magukat és a benti viszonyoknak megfelelően alakítaniuk emberi kapcsolataikat. A nézők nem fognak megvédeni egy-egy gyengébb vagy túl erős/agresszív játékost!
A fináléba jutott három páros (Máté és Edina, Anikó és Levente, Roland és Szöcske) közül Anikó erőszakos és törtető játéka, Szöcske és Roland szürkesége az ami ValóVilág játékosként a vesztüket okozta volna egy nézői szavazáson.
Kérdés, hogy Edina és Máté eleinte őszinte viszonya, Edina valós érzelmei elegendőek lesznek-e arra, hogy megnyerjék a játékot? Máté ragaszkodása már megkérdőjelezhető! Minden esetben a játékot és a pénzt választotta Edinával szemben. A finálé hűségpróbáján ez gondot okozhat majd Edinának. Pláne, ha osztozni szeretnének a fődíjon Noémivel is!
Anikó bármikor keresztülgázolna Leventén és ha eljutnak a hűségpróbáig ez problémát fog jelenteni! Szöcske és Roland esélye pedig nem túl nagy, hogy eljussanak a hűségpróbára….
Az Éden Hotel első szériájában a régi kiesett játékosoknak volt lehetőségük dönteni, hogy ki menjen a hűségpróbára! Fontos lesz, hogy kinek milyen kapcsolata volt a kiesettekkel!

Éden Hotel 2 - Noémit kiejtette Roland az utolsó párválasztó ceremónián

Az Éden Hotel 2 utolsó párválasztó ceremóniájához érkezett. Már csak egy hét és kiderül, hogy ki nyeri az Éden Hotel fődíját a 25 millió forintot. Az egyik lánynak ma haza kellett mennie és 3 pár marad a végére.
Noémi Márk elvesztése után kétségbe van esve, aludni sem tudott. Noémi úgy gondolja, hogy neki Mátéval több esélye lenne, mint Edinával és ezt Máté is osztja. Noémi azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy feláldozzák Edinát, de  a főnyereményt elharmadolják.Máté nem szeretné kiejteni Edinát, de a játékért hajlandó Noémit választani a párválasztón.
Rolandot környékezi Noémi, hogy beállhasson mögé, de Roland még nem mondott igent. Mindketten arra számítanak, hogy Noémi védettséget kap Márk kiesése miatt. Activityt játszottak az Éden Hotel játékosai
Mindenkinek egy emlékezetes szituációt kellett előadnia az Éden Hotel bent létéről az Activityben. Miközben az Éden Hotel 2 lakói kint játszottak, az Éden Hotel első szériájának lakói az egyik szobában TV-n keresztül figyelték őket. Nem csak a játékot figyelték, hanem folyamatosan a lakók egész napját. Utolsó párválasztó ceremónia az Éden Hotelben. Már csak 3 fiú és 4 lány vett részt a párválasztó ceremónián. A fődíjért 3 pár fog megmérkőzni és közülük nyeri meg valaki a fődíjat! Noémi van a legnehezebb helyzetben, hiszen neki nincs egyedül párja. A párválasztás nem okozott meglepetést, mind a három párral rendelkező lány saját párját választotta. Noémi volt az utolsó, akinek be kellett állnia maga mögé.
Noémi újra megmentette Mátét és Edinát, Roland mögé állt be. Rolandnak döntenie kellett, hogy melyik lánnyal folytatja a játékot. Noémi nem akart Máté mögé állni, mert kiesése esetén lelkiismeretfurdalásost okozott volna nekik.
Noémi igyekezett rávenni Rolandot, hogy Őt válassza a játékban, de Roland kitartott Szöcske mellett. Anikó annak idején azt mondta, hogy Rolandnak fogalma sincs arról, hogy miről szól ez a játék! Lehet, hogy igaza volt ?! A régi Éden Hotel lakói szerint Edina és Levente van igazán nagy veszélyben, mert meg vannak vezetve.

Éden Hotel 2 - Az Éden Hotel 2 női sokkal vékonyabbak, mint az előző széria versenyzői.

Feleakkorák az Éden idei női, mint a tavalyiak. Az Éden Hotel 2 női sokkal vékonyabbak, mint az előző széria versenyzői. Egyik-másik még hasonlít is a tavalyi eresztésre, Andit és Kírát egybegyúrva például Katát kapjuk. Büntető- és jutalomgalériák! Emlékeznek még az Éden Hotel első évadának nőire? Mi sem mindre, de szerencsére van egy galériánk, amelyből felfrissíthetjük a memóriánkat. A reality tavalyi szereplői így utólag visszanézve kissé testesebbnek tűnnek, mint utódaik, de nézzék meg, és döntsék el önök! A tavalyi nőket végignézve eléggé úgy tűnik, hogy van hasonlóság köztük és az ideiek között: egyik-másik nő pont ugyanolyan, csak feleakkora. Minigalériánkban feltárjuk az egybeeséseket, és egy világsztárral való hasonlóságot is megvillantunk. Végül pedig íme, az idei évad összes nője, bikiniben, hogy még jobban össze tudják hasonlítani őket az előző eresztéssel. Azt már tudjuk, hogy az ideiben messze Edinát értékelik a legtöbben, Noémi pedig a második legkedveltebb, a többiek csak kulloghatnak utánuk. Mert a végén úgyis jön az obligát kérdés: melyik évadban voltak jobb. nők? Az első évad teltebb szereplői jönnek be jobban, vagy az idei soványabb, címlapra illő csajok?

Éden Hotel 2 - Két új lakó érkezik Fruzsi (23) és Norbert (25)

Fruzsi és Norbert együtt érkeznek az Éden Hotel 2-be nyaralni. Nem szállnak játékba a 25 milliós forintért, viszont nagyon komoly szerepük van, hiszen amellett, hogy kellemes időt készülnek eltölteni Mexikóban, a kiruccanásuk végén hazavisznek magukkal egy párt. A feladatuk, hogy eldöntsék, melyik az az egy pár, amelyik nem méltó arra, hogy versenyben maradjon a főnyereményért.

Éden Hotel 2 - Edina feje felett összecsapnak a hullámok

Edinát kiközösítik a lányok, Anikó üvöltözik vele, Mátéval is összeveszik. Az Éden Hotel 2 ma esti adásában ismét elszabadulnak az indulatok, és úgy tűnik, Edina feje felett összecsapnak a hullámok. Már az előző héten is egyre ingatagabb lett a hotelben elfoglalt helye, amihez Andi áskálódása is nagyban hozzájárult. Kiközösítik a lányok
Az utolsó adásban Noémi Edinába vetett bizalma is megrendült, amikor az előzőleg leírt titkokat felolvasták egymásnak a játékosok.
Ekkor ugyanis fény derült Andi és Edina titkos barátságára, amiről Noémi nem tudott.
Persze meglehet, hogy Andi az egészet direkt csinálta, hiszen már jó ideje szervezkedik Edina ellen.
Ha így volt, remekül bevált a terve, ugyanis még Noémi is Edina ellen fordult, Anikó pedig vércseként csapott le a kínálkozó alkalomra.
Az sem tett jót a lány megítélésének, hogy újra Máté mellé állt, a Noéminak tett ígéret ellenére. Mátéval is összeveszett
A dologban az is érdekes, hogy emiatt Márkot senki nem hibáztatja, pedig az ő ötlete volt, ő maga ajánlotta fel, hogy tegyék ki saját párját - így Bettin kívül mindenki jól járt. Az egésznek az lett a vége, hogy este a lányok egymásnak estek, Anikó pedig szokásos stílusában hatalmas balhét csinált, üvöltve alázni kezdte Edinát, mire Noémi csitítgatni próbálta.
Amikor pedig Edina Máténál keresett vigaszt, a fiú, ahogy már megszokhattuk tőle, nem is igazán hallgatta meg, és ebből is egy jó kis veszekedés kerekedett, aminek végkicsengése az lett, hogy köszönje magának a dolgot, nem véletlenül utálja mindenki.
Hogy mi történik még a mai adásban, és mi lesz a botrány folytatása, 21:20-kor kiderül.

Éden Hotel 2 - Betti és Bogi eset ki az Éden Hotelból

Kiderültek az Éden Hotel titkai, és ez Szöcskének az Éden Hotel 2 játékában maradást jelentette. Az utolsó párválasztó ceremónia sok meglepetést tartogatott, mely Betti kiesésével zárult.
Edina úgy gondolja, hogy sikerült Andival megbeszélniük mindent. Andi ennek ellenére tart Edinától, mert mindenkiből kiszed mindent, de nem mond el Ő semmit. Anikó és Andi továbbra sem bírja Edinát és szeretnék kint látni. Kiderültek a leírt titkok az Éden Hotel játékában
Lányok kaptak levelet, mely szerint sminkeljék ki magukat és üljenek le egymás mellé. Éva érkezett hozzájuk és a leírt titkokról beszélt. Kiderült, hogy a két új lánynak Szöcskének és Boginak az volt a küldetése, hogy legalább egy leírt titkot kiszedjen a többiekből.
Mindenkinek fel kellett olvasni a saját leírt titkát:
  • Noémi bevallotta, hogy tetszett neki Omár
  • Máté leírta, hogy már testi kapcsolatba lépett a hotelben “valakivel”
  • Pít titka az, hogy tudnak valamit Edinával Mátéról, mely ez meghatározza a játékát (a barátnője)
  • Andi titka az volt, hogy Edina és Ő jóban vannak, de ezt nem mutatják Noémi felé. Noémi nagyon kiakadt ezen.
  • Anikó bevallotta, hogy két napig győzködte Alexát, hogy ne Edina mögé álljon.
  • Levente leírta, hogy Tamás kiesése előre megrendezett dolog volt, Anikóval ejtették ki.
  • Márk bevallotta, hogy saját érdekében tudatosan ejtette ki Kírát
  • Kiderült, hogy Betti az utolsó pillanatig vacilált, hogy Máté mögé álljon.
  • Roland leírta titokként, hogy felajánlaná Éden Hotel részvételét Dávidnak, ha visszatérhetne
  • Edina titka, hogy 1 milliót adna Noéminak és viszont, ha valamelyikük nyeri az Éden Hotelt.
Bogi kitalálta Levente titkát, de Anikó titkaként nevezte meg. Így nem maradhatott bent a játékban viszont védettséget adhatott az egyik lánynak. Szöcske helyesen leírta Roland titkát és ezzel Ő maradhatott a játékban. Bogi nagyon dühös lett Anikóra, mert úgy érezte, hogy átverte. Átrendeződtek megint az erőviszonyok
Edina szeretett volna beszélni a többi lánnyal (Noémi és Anikó), de nem akartak vele beszélni. Anikó belendült és próbálta rábeszélni Noémit, hogy ejtsék ki Edinát végre. Noémi még védi Edinát és Pít mögé szeretne beállni, de Ő Andival akarja folytatni! Noémi nehéz helyzetbe került, benntartotta Edinát és Mátét, akik most esetleg hazaküldhetik. Noémi is hajlik arra, hogy Edinát kéne kiejteni! Edina nem akar Máté mögé állni, ha Noémi odaáll. Utolsó párválasztó ceremónia
Már csak 2 hét van vissza az Éden Hotel 2 végéig. Ez az utolsó, 10. párválasztó ceremónia.
  • Andi Pítet választotta, mert megbízik benne.
  • Betti természetesen Márk mögé állt, még mindig vonzódik a fiúért.
  • Anikó ismét Levente mögé állt, ez sem okozott meglepetést.
  • Edina kockáztatott és Máté mögé állt. Noéminak láthatóan nagyon fájt Edina döntése.
  • Noéminak jól át kellett gondolnia kit választ! Noémi okosan taktikázott, Márk mögé állt. Noémi biztos benne, hogy Máté kiejtette volna.
  • Szöcske Roland mögé állt, mert kölcsönös szimpátiát érez vele.
Pít úgy érezte, hogy Noémit magára hagyták. Márknak kellett döntenie, hogy kivel folytatja a játékot. Márk úgy döntött, hogy Noémivel folytatja a játékot, így Bettinek távoznia kellett. Betti nagyon meglepődött Márk döntésén, aki elmondása szerint az eszére hallgatott és nem a szívére. Márk szerint nagyon elveszett volt nélküle az Éden Hotelben. A védettséget Bogi Andinak adta, akinek viszont Pít biztos párjaként nem volt rá szüksége.
Anikó teljesen kiakadt, hogy Betti Edinától búcsúzott el, aki hozzájárult Betti kieséséhez. Márkon is dühöngött Anikó, hiszen pár napja Márk leszúrta amikor kiderült Bettit ki akarja Ő rakni.

Éden Hotel 2 - Pandóra ceremónia az Éden Hotelben

Edina egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül az Éden Hotel 2 játékában. Kiderült, hogy Máté közel került Noémihez és jelenlegi párja Roland sem választaná Őt! Megkezdődött a taktikázás a holnapi Éden Hotel párválasztó ceremóniára.  Pandóra ceremónia az Éden Hotelben
Bogi százszázalékosan megbízik Anikóban, őszintének tartja. Levente szerint a többiek ezért Szöcskét arra fogják biztatni, hogy semmiképp ne adja Anikónak a védettséget. Roland tart attól, hogy Edina visszamegy Mátéhoz, de ezt megbeszélte mér vele. Szöcske Rolandot tartja a legszimpatikusabbnak és vele tudja elképzelni a további játékot. Edinát úgy látják a többiek, hogy mindenkivel visszavonul és kibeszéli a többieket. Betti megvallotta a ceremónián, hogy kezdődik valami Márkkal. Márk nem akarta ezt kommentálni, Kírát már bánja hogy kiejtette. Mátén számonkérték a tegnap esti ittasságot, de Ő továbbra is folytatni fogja a fogyasztást csak a mértéket igyekszik majd tartani.
Roland Szöcske iránt érez bizalmat, azt szeretné ha mögé állna a párválasztó ceremónián. Edina tart Anditól, úgy érzi ki akarja ejteni. Fordított parti az Éden Hotelben
Mindenki a párja ruháját és stílusát kellett felvegye a partira. A lányok nagyon jól mulattak a fiúkon, amikor a saját ruháikat adták rájuk. A lányok átérezték a fiúszerepet és molesztálták a fiúkat. Noémi Máté fenekét taperolta. Pít szerint a lányok a legrosszabb fiútípust kapták elő azonnal. Verekedni akartak és minél előbb megdönteni a “lányokat”. Mindenki a párválasztó ceremóniára koncentrál
Márknál és Bettinél elcsattant az első csók úgy, hogy sokan bent voltak a szobájukban. Pít szerint ez a vesztüket okozhatja, mert érzelmekkel fogják játszani a játékot. Andi felvilágosította Edinát, hogy Máté kavar Noémivel! Máté valóban nagyon kedveli Noémit és számíthat rá a lány, ha bajban lenne! Edina viszont bajban van! Roland elárulta neki, hogy nem tudja vele elképzelni a játékot a fődíjig. Levente szerint Edina nagyot hibázott, mert nem foglalkozott Rolanddal. Egyetlen esélye maradt, ha visszatér Mátéhoz…..de Máté vajon Őt választja majd vagy Noémit?!

Ingyenesen feladható apróhirdetések NEThirdetes.com

Éden Hotel 2 - Éden Betti és Éden Péter egymásra talált

Az Éden Hotel 2 játékosai második alkalommal ajándékozták meg rajongóikat közönségtalálkozóval. Ezúttal Pécs szolgáltatta a helyszínt a roadshowhoz.
Még a rossz idő sem szegte kedvét az Éden Hotel2 játékosainak, valamint rajongóiknak, akik egy fergeteges buli kedvéért érkeztek a pécsi szórakozóhelyre.
A partira látogató rajongók a játékosok társaságában nézhették végig a soron következő párválasztó ceremóniát, majd óriási bulival ünnepelték a látottakat. Az est folyamán jelentős mennyiségű alkohol is fogyott, így nem csoda, hogy jó néhány gyengéd szál is szövődött.
Éden Betti volt talán érzelmileg a leginkább túlfűtött, hiszen meghitt perceket töltött az ikrek, hol Máté, hol pedig Patrik társaságában. Éden Péterrel is összemelegedett annak ellenére, hogy őt csak a későbbiekben ismerte meg, mivel Péter már nem tartózkodott Mexikóban  mire ő játékba került.
Azt, hogy a románcnak lesz-e folytatása Betti nem árulta el, de ez talán az Éden Hotel 2 zárópartin majd kiderül, melyre május 24-én Budapesten kerül majd sor.

Éden Hotel 2 - Egy férfimagazin kedvéért válik meg ruháitól Reni

Az Éden Hotel 2 legizgalmasabb pillanatait minden héten a párválasztó ceremóniákon élik át játékosok és nézők egyaránt. Ahogy azt már megszokhattuk, az éppen aktuális kiesőknek a fórumon lehet kérdéseket feltenni, a válaszok pedig cikk formájában olvashatók. Ezen a héten kivételesen két cikk jelenik meg a kiesők válaszaival: először a két hete távozott Éden Reni és Éden Petra a soros.
Éden Reni válaszai:
Ubul01: - Mit gondolsz, miért mondta Andi, hogy nem bízik meg benned, pedig vele töltötted a legtöbb időt? Rászolgáltál erre? És a többiek is bizalmatlanok voltak veled, szerinted miért? A hallgatásod volt gyanús?
- Alapvetően az volt a baj, hogy rossz időben kerültem be a Hotelbe. Éppen egy nagyon nehéz időszakon mentem keresztül akkoriban. Egy fájdalmas szakításon voltam túl, egy kapcsolatból menekültem a játékba. Ezért enyhén szólva befordultam, nem tudtam eléggé agyban ott lenni.
Saci61: - Jó külső adottságokkal rendelkezel, azt hitted, ez elég? Miért nem próbáltál nyitni a többiek felé? Nem tudtál volna közvetlenebb lenni egy ilyen játékban, ahol csak pár napod van rá, hogy megismerjenek?
- Egyrészt nem tartom magam olyan jó csajnak, rengeteget változtatnék magamon. De egyébként próbáltam nyitni, az más kérdés, hogy nem ugrottam senkinek a nyakába, nem nyaltam senkit körbe.
Rozi22: - Ez a műsor ismertté tett. Hogyan képzeled el a jövődet?
- Jelenleg dolgozom Budapesten, de hamarosan lesz egy vetkőzős fotózásom, egy férfimagazinban fognak rólam megjelenni igényes akt képek, és a későbbiekben sem mondanék nemet az ehhez hasonló felkérésekre.
Éden Petra válaszai:
Krisztibaba: - Petrától szeretném kérdezni, hogy mit szólt Anikó balhéjához? Miért nem küldted el oda ahova való? Nem tűnt úgy, mintha felvetted volna a kesztyűt. Vagy te hogyan élted meg?
- Egyrészt ki voltam merülve a betegségem miatt, másrészt pedig úgy gondoltam, hogy jobban feldühíti, ha higgadt maradok. Mellesleg meg öt napig is eltartott volna, hiszen nem bírja ki, ha nem az övé az utolsó szó. Saci61: - Mit szólsz ahhoz, amit a többiek mondtak rólad, hogy senkinek nem fog feltűnni, hogy már nem vagy ott?
- Meglepett, mivel azt hittem, hogy mindenkivel jóban vagyok. Nagyot csalódtam, mint ahogy sokakban csalódtam, például Pítben is. De a legnagyobb csalódást Omar okozta, aki csak a hátam mögött tette a megjegyzéseit, sosem a szemembe.
Snoopyzit30: - Miért gondoltad meg magad és miért nem Márk mögé álltál be? Azért, mert Kíra rájött és Neked meg Pít elmondta vagy mert Kírával barátnők lettetek és mégsem akartad hátba támadni?
- Kírával nem akartuk megtenni. Ő azóta is a barátnőm, és akkor is úgy gondoltam, hogy inkább kiesem, minthogy hátba támadjam. Emiatt nem is rám haragudott, hanem Márkra.
Nyuszi089: - Petra nem sok vizet zavartál, kb. csak ettél-ittál és aludtál! Ez valamiféle taktika volt a részedről vagy ilyen típus vagy?
- Nem, nem taktika volt. Egyrészt beteg voltam, másrészt pedig nem vagyok az a balhézós, meg asztalon táncolós, vetkőzős típus. Ezen nem is változtatnék, legfeljebb jobban kiállnék magamért.

Éden Hotel 2 - Pikáns fotók az Éden Hotel lányairól

Minden Éden Hotel 2 játékos arra várt, hogy jöjjön egy új csábító. Ehelyett a fiúk elhagyhatták az Éden Hotelt és kikapcsolódhattak, a lányok pedig pikáns fotókkal várták őket!
Roland úgy tűnik megbánta, hogy jelentkezett a játékba. Nagyon bántja, hogy miatta esett ki Dávid. Úgy érzi elrontotta és Noémi mögé kellett volna állnia, kiejteni Mátét. Edina kedvezően ítéli meg, hogy különköltöztek Mátéval. Belátta Ő is, hogy már kezdtek egymás agyára menni…azért kérdezősködött Noémitől, hogy mi történt Mátéval.
Noémi továbbra is attól fél, hogy Máté visszacseréli Edinára és így kiesik. Andi ki is szeretné tenni Mátét, Edinát és Noémit. Márk bevallotta Leventének, hogy már Bettivel már előre megtervezték Kíra kiejtését. Betti nem tartja kizártnak, hogy szerelembe esik, Márk nagyon tetszik neki. Külön a fiúk és a lányok az Éden Hotelben. Mindenkinek le kellett írnia egy titkot az Éden Hotelben töltött napjairól, melyet csak Ő vagy csak párja tudhat. Mindenki gondban volt, hogy mennyire merje kiadni magát a többieknek.Még nem lehet tudni, hogy mi fog történni ezekkel a titkokkal!
A fiúk nyertek egy randit, amelyre fürdőruhát és pulóvert is vinniük kellett. A fiúk tartottak attól, hogy nem mindegyikük tér vissza. Lemehettek az óceán partjára. A lányok monokinizni kezdtek az Éden Hotelben és élvezték a fiúmentes lehetőséget. A fiúkat horgászni vitték és ők is nagyon élvezték a hisztimentes környezetben az idő eltöltését. A lányoknak erotikus lépeket kellett ezek után készíteniük magukról, melyet megkapott a párjuk is. Máté Noémi képét fogja megkapni, ezért Edina nagyon megijedt. Kérte Noémit, hogy ne legyen túl kihívó a képeken. Edina Máté ingét vette fel a fotózáshoz, hogy Mátét is érezze a “törődést”, miközben Roland fogja megkapni a képeit. Taktika a régi Éden Hotel játékosokkal
A fiúk visszaérkezésük után megkapták a párjukról készült fotót. Máténak nagyon tetszett Noémi képe, de Edina ezt a képet soknak találta. Roland is nagyon örült Edina fotójának, de Máté ezen nem háborodott fel.
Minden párnak vissza kellett vonulnia és választania egy kiesett játékost, akit feltétlenül megbízott annak idején. Az új játékosok nem nagyon tudtak ebbe beleszólni, mert nem ismertek minden régi játékost. Nem tudták a játékosok, hogy a szerkesztők mire fogják felhasználni döntésüket, ezért mindenki taktikázni kezdett a régi játékos kiválasztásánál. Edina és Máté egyre nehezebb helyzetbe kerül. Edina epekedik Máté után, de Máténak nincs “ideje” Edinára. Máté folyamatosan nyugtatja Edinát és arra kéri, hogy koncentráljon a játékra. Jelenleg Levente és Anikó párja a legstabilabb…ki gondolta volna?!

Éden Hotel 2 - Kíra és Dávid kiesett az Éden Hotel párválasztó ceremónián

A közelgő Éden Hotel párválasztó ceremónia a játékosok számára is sok meglepetést tartogatott. A nagy esemény előtt a taktika még nagyobb szerepet kapott az Éden Hotel 2-ben.
Pít is úgy érezte, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás, így gyakorlatilag a sorsra bízta a folytatást. A legfrissebb beköltöző lányt Dávid igyekezett meggyőzni arról, hogy Mátéékat szétválasztva robbantson nagyot, ám Betti ezzel a hírrel már rohant is Edinához, akit meggyőzött arról, hogy nem ártana nekik. Betti azt is elmondta, hogy Dávid adta a tippeket a döntéshez Edina legnagyobb megdöbbenésére, hiszen bízott a fiúban. Taktikázás az Éden Hotel párválasztó előtt
Anikó a saját stílusában közölte Rolanddal, hogy be ne merjen állni mögé, mert csúnya bosszút fog állni, ha ezt megteszi. Ennek ellenére Roland úgy gondolta, hogy Anikó haragja csak átmeneti lenne és folytatná vele a játékot a cél érdekében.
Márk és Kíra kapcsolata rendeződött, így ők az estét illetően nyugodtak voltak, csupán a fordulatokat várták az estétől.
A ceremónián az is kiderült, hogy a védettségért ki cserélné le a párját. Mindenki meglepetésére senki nem ajánlotta fel a jelenlegi kapcsolatát. A játékosok sorsa a védettséget élvező Rolandon és Bettin állt.
Párválasztó ceremónia az Éden Hotelben
Pít nem lepett meg senkit és Andi mögé állt. Dávid is maradt párjánál, Noémit választotta, Levente pedig Anikót. Roland vállalta a robbantást és beállt Edina mögé. Roland ezen döntése teljesen felkavarta a játékosokat. Márk is kitartott Kíra mellett, így Máté nehéz helyzetbe került. Komoly döntés előtt állt, amennyiben a célja a játékban maradás. Noémi mellé állt, aki gyakorlatilag megrettent a rá nehezedő teher súlyától.
Utolsóként Betti választott, aki szintén valaki távozásáról döntött választásával. Betti Márk mögé állt, Ő tetszett neki végig az Éden Hotel egy hete alatt, így a védettség miatt kiesett Kíra. Kíra csalódott Márkban, de Rolanddal semmiképp nem akart volna összeköltözni.
Máté úgy érzi Dávid hátba támadta, ezért is választotta Noémit, másrészt jól kijön Noémivel. Márk szerint tiszteletreméltó ahogy Máté kiállt az igazáért. Noémi érzelmi döntést hozott és kiejtette Dávidot! Ezzel Edinának is szívességet tett. Levente szerint bizonyította, hogy csapatjátékos Noémi. Dávid csalódott, hogy nem állt ki mellette Noémi. Pít megdöbbent, hogy Máté Noémi mögé állt. Csalódott, hogy kiesett az egyik legjobb barátja. Anikó szerint Pít keze is benne volt, hogy Mátét kiejtsék.
Bár Dávid vitte el a balhét, de Máté osztotta itt a lapokat. Máté kérte meg Rolandot, hogy álljon Edina mögé és Anikó lezsírozta neki Noémi döntését a bentmaradásáról. Máté megköszönte Rolandnak a segítséget.

Éden Hotel 2 - Roland és Betti védett az Éden Hotel párválasztón

Betti vagy Roland védettséget kap az Éden Hotel mai adásában. Akit a védett játékos választ, az maga is védetté válik! Már csak 4 hét van az Éden Hotel 2 játékából! Mindenki egyre közelebb érzi magát a főnyereményhez, ezért egyre keményebben taktikázik.
Edina szeretne megbízni Noémiban, de tart attól, hogy hátba fogja szúrni a lány. Bettinek továbbra is Márk tetszik a legjobban, így Kírának van félnivalója.
Máté amióta elmondta a barátnőjével való találkozást újra felszabadult. Csókolóznak Edinával és mintha semmi nem történt volna. Edina igyekszik kiélvezni minden pillanatot, amit Mátéval tölthet. Márk bevallotta Edinának, hogy nagyon megszerette Edinát és nála őszintébb és kedvesebb lányt még nem ismert előtte.
Betti és Roland lehet védett játékos az Éden Hotel 34. részében. Az aki a védett játékos párja lesz, a következő párválasztón védettséget szerez! Két hétre tudja bebiztosítani magát és a játékból már csak 4 hét van vissza. Pandora szelencéje az Éden Hotelben
Andi szerint Levente nem bízik Anikóban, de nem biztos hogy elég lesz a szakításhoz. Márk megkapta azt a kérdést, hogy Bettivel el tudná-e képzelni a játékot. Természetesen kiállt Kíra mellett de nem biztos, hogy így is gondolta! Rolandot próbálják faggatni, hogy kit választana párnak, de kitért a kérdés elől. Anikó kiparodizálta Rolandot, mert Betti felé közeledett. Roland zavarban volt, de akár bosszút is állhat ezért, ha Ő lesz a védett!
Mindenki kapott a ceremónia végén egy papírt Annyit kellett ráírni, hogy igen vagy nem. Ha igen akkor hajlandó lecserélni a párját Bettire vagy Rolandra. Ha nem, akkor továbbra is párjával akar maradni. Az kapja a védettséget, akiért többen hajlandóak lecserélni a párjukat. Egyenlőség alakult ki, így mindkét játékos védett lett. Anikó lesokkolt, hiszen lenézte Rolandot. Nagy esélye van arra, hogy kiesik. Betti és Roland is védett lett az Éden Hotelben
Betti úgy érzi, hogy van egy két ember aki szívesen párban lenne vele. Betti elmondta Leventének és Anikónak, hogy Roland mögéjük akar beállni. Anikó úgy gondolja, hogy Roland még mindig nem érti ezt a játékot. Leventét ugrasztotta, hogy beszéljen Rolanddal és szedje ki belőle, hogy igazat mondott-e Betti?!
Betti ismét megtalálta Márkot és próbálta megtudni mennyire komoly Kírával a kapcsolata. Márk biztosította, hogy szívesen lecserélné Kírát egy megbízhatóbb lányra, akár Bettire is. Dávid Edina kiejtésére próbálta rábeszélni Bettit.Úgy tűnik sikerrel, hiszen a holnapi beharangozóban Roland már Edina mögött állt a párválasztó ceremónián.
Máté kicsit sokat ivott, aztán Noémival lelkiztek. Máté Noémi nyakát kezdte el csókolgatni, amit meglátott Edina. Nagy kiborulás lett belőle. Edinának az esett rosszul, hogy Noémit hajlandó meghallgatni és lelkizni vele, miközben rá nem szakít elég időt. Edina Noémihez ment be megtudni az igazságot. Noémi megnyugtatta Edinát, hogy Máté nem akarja lecserélni Őt.

Éden Hotel 2 - Lelki terrorban élt Éden Anikó

Anikó, az Éden Hotel 2 egyik legkarakánabb szereplője, igazi papucsot csinált partneréből, Leviből. A lány testi-lelki viszonyt folytatott a fiúval Mexikóban, mégis gyakran megalázóan bánt vele.
Azelőtt el sem tudtam képzelni, hogy milyen az amikor valaki emberszámba vesz. Levi elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Anikó volt párja emléke elől menekült a mexikói Éden Hotelbe. – Két és fél évig voltam együtt a barátommal. Nagy szerelem volt, de nagyon durva kapcsolat is egyben. Teljesen alárendeltem magam neki úgy, hogy közben azt hittem, ez így van rendben. Még a szakítás után is hosszan kínzott, lelki terrorban éltem – mesélte a huszonhat éves lány. – A végén már beteges dolgokat műveltünk, az őrületbe kergettük egymást.
Anikó ezért elhatározta, senkit sem enged majd közel magához az Éden Hotelben. Ő lepődött meg a legjobban, hogy játékbeli párjával, Levivel mégis intim viszonyba keveredtek. Először lelki társak, később szexuális partnerek lettek, de úgy, hogy közben Anikó folyton szapulta Levit. A szőkésbarna valóságshow-hős állítja, így próbálta megóvni magát az esetleges lelki sérülésektől. – Azelőtt el sem tudtam képzelni, hogy milyen az amikor valaki emberszámba vesz. Levi elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Nemcsak testileg, lelkileg is megadott számomra mindent. Ezt nagyon rosszul kezeltem, és megpróbáltam elnyomni a saját érzéseimet. Pedig csak jót kaptam Levitől – magyarázta Anikó, aki arra a kérdésünkre nem válaszolt, van-e még köztük bármi a fiúval.

Éden Hotel 2 - Betti és Roland a két új csábító

Az Éden Hotelbe újabb két játékos költözött be. Ezúttal viszont egy lány (Betti) és egy fiú érkezett (Roland), melyre nem számítottak az Éden Hotel jelenlegi lakói. ráadásul valamelyikük védettséget is kap a következő párválasztó ceremónián!
Kírában nem múlt el nyomtalanul Márk “félrelépése” Petrával. Gondolkozik rajta, hogy kiejti. Andi örül, hogy Píttel alkothat új párt, teljesen megbízik benne. Szerelem napja az Éden Hotelben
A fiúknak és a lányoknak is ajándékot kellett készíteni párjuknak. Máténak is készíteni kellett egyet Edinának, de nehezére esett ez a feladat. Mátét nagyon befolyásolja, hogy találkozott kinti barátnőjével. Nem tud közeledni Edinához és Edina nem érti, hogy mi zajlik le Mátéban. Máté szívet készített végül Edinának, de nem volt pirosra színezve. Edina ledér képet készített magukról az óceán partján.
A legtöbben szívecskével kedveskedtek párjuknak és néha ezzel elfedték valódi érzelmeiket. Anikó és Kíra is szívecskét adott, miközben közel sem éreznek így párjuk iránt. Őszinte gondolatok az Éden Hotel 2 párokról Miután átadták az ajándékokat jött a feketeleves. Ki kellett mondani, hogy miaz ami nem tetszik a párjukban. Pít harsánynak találta Andit, Andinak pedig nem tetszik Pít folyamatos udvarlása más lányok felé. Kíra szerint már túlságosan közvetlen és ezt nem találja jónak. Levente szerint Anikó nagyon sok dolgot rosszul reagál le, ezért néha kicsit gondolkozzon és csak utána szóljon. Anikó elmondta, hogy nem bízik Leventében. A kintről hozott bizalmatlanság miatt bizalmatlan felé.
Levente szerint nagyon lerombolta ezzel kapcsolatukat. Dávid szerint Noémi túl impulzív és nyers, ezen kell változtatnia. Noémit irritálja, hogy többet áll Dávid a tükör előtt mint Ő és az is, hogy mindig megmondja mit csináljon Noémi. Edina teljesen megbízik Mátéban és örül, hogy mindenkivel jól kijön. Máté sem mondott semmi komolyat Edináról.
Anikó később megbánta, hogy ennyire megbántotta Leventét és ráadásul a többiek előtt! Levente is átgondolta kapcsolatát Anikóval. Love is in the Air party
Levente nyitott a többi lány felé a buli előkészítése közben. Talán önkéntelenül nyit levente Anikó kijelentése után. Roland is megérkezett a partira Mohácsról, aki egyetemi tanuló. Betti a másik beköltöző, aki 21 éves és ügyintéző. Levente örült mindkét beköltözőnek, szimpatikusnak találta őket. Márk odament beszélgetni Bettihez és előjött a láttalak már valahol dumával. Bettinek bejött Márk és örült, hogy nyitott felé. Márkot figyelmeztette Edina, hogy ne udvaroljon mindenkinek, ez nem szül jó vért!
Márk, Betti, Roland és Anikó is elment medencézni este. Anikó és Márk mintha közelebb kerültek volna egymáshoz a medencében. Kíra egyre több dolog miatt neheztel Márkra és gyűlik benne a harag. Az sem tetszik neki, hogy Márk közvetlen viszonyt ápol mindenkivel. Leventét és Kírát egyre közelebb hozza a közös ellenség, Márk. Máté és Levente párkapcsolata is meggyengült az Éden Hotelben
Máté veszekedést kezdeményezett Edinával. Edinát meggyanúsította, hogy Márkkal egyre jobb kapcsolatot ápol. Később szóba hozta Dávidot is, aki szintén epekedik Edina iránt. A veszekedés után Máté lelépett a szobából, Edina pedig sírva ücsörgött a “hitvesi” ágyban. Máté átgondolta, hogy túl messzire ment, ezért később visszament a szobába és csókokkal engesztelte Edinát.
Rolandnak nagyon bejött Andi és később akár egy párt is szeretne alkotni vele. Betti Márkkal keresi a kapcsolatot. Igyekszik feltérképezni, hogy mennyire erős a kapcsolata Kírával.
Leventét számon kérte Anikó, hogy mit beszélt Kírával. Levente csak akkor lett volna hajlandó elmondani, ha Anikó is elmondja mit beszélt Márkkal. Egy patt helyzetbe kerültek, ahol Anikó folyamatosan ostorozta Leventét. Ezen az estén náluk elmaradt az ágytorna…sőt Anikó még takarót is alig adott Leventének! Egy újabb pár hullott szét!