Máté és Edina egyre közelebb kerülnek egymáshoz az Éden Hotelben. Tulajdonképpen naponta összegyűrik a takarót, de a nagy esemény még nem történt meg. Egyre többet szeretnének megtudni egymásról előtte.
Máté és Edina nehezen tudja türtőztetni vágyait az Éden Hotelben. Ha nem lennének kamerák, már biztos egymáséi lettek volna. Így viszont próbálják türtőztetni magukat. Egyenlőre Edina képes megálljt parancsolni az utolsó pillanatban és Máté ha nehezen is, de elfogadja ezt.
Amikor kettesben vannak akkor is sokat beszélgetnek és próbálnak információkat gyűjteni egymásról. Tegnap Edina Mátétól igyekezett megtudni, hogy hányasra értékelné magát az ágyban és milyen típusú szerető.
Máté kitérő választ adott a tényleges pontszámon alapuló értékelésre, az ágyban pedig hangulatától függően teljesít. Hol finoman, hol pedig keményen csap bele a levesbe. Edina ezt mégis elfogadta kézzel fogható válasznak ugyanis Ő őszintén válaszolt. Magát 10 pontosra értékelte, mint szerető és azt is elárulta, hogy 10 és 20 közötti számú fiúval volt közelebbi kapcsolata a 23 éves lánynak!
Amikor szeretett volna ilyen konkrét számokat Mátétól, akkor Máté újra nem volt hajlandó válaszolni. Máté megkérdezte, hogy Edina édesanyja tud-e ezekről? Edina elárulta, hogy mindenbe beavatja édesanyját, így nem az Éden Hotelből kell értesülnie ezekről.
Éden Hotel 2 - Enrico és Tamás kiesett a párválasztó ceremónián
Az Éden Hotel negyedik párválasztó ceremóniáján egyik fiú sem érezhette magát biztonságban. Ráadásul két fiúnak kellett távoznia az Éden Hotel 2-ből!
Tomi továbbra is keresi Niki társaságát. Reggel vele akarta megbeszélni a helyzetét. Tomi szerint Nikivel minden rendben van, de Anikó és Noémi fél tőle, Edina pedig egyenesen nem szimpatizál vele.Tomi megkereste Enricot is, hogy levezesse a párválasztó ceremóniával kapcsolatos gondolatait, felajánlotta a másik új fiúnak, hogy kössenek védettséget. Enrico szerint Tomi fél és egyébként sem tartja megbízhatónak.
Később Tomi Tamást is megkereste, hogy segítsen neki megnyerni a lányok szimpátiáját. Anikó szemtől-szembe megmondta Tominak, hogy neki Enrico szimpatikusabb. Ezek után már mindenki erőszakosnak tartja Tomit és nyomulósnak.
Edina skorpiót talált a szobájában, előtte a ruháján volt rajta. Noémit hívta segítségül, hogy tapossa el. Edina ruháján volt rajta a skorpió, amit fel akart venni. Edina nagyon kiborult az eseten, hogy ennyire nagy veszélyben volt. Tomi Alexa mögé akar beállni, de Alexa nem bízik Tomiban. Alexa nem csak Tomiban, hanem azokban sem bízik akikkel Tomi szövetkezett (Krisztián, Niki, Tamás).
A párválasztó ceremónia előtt senki nem érezte magát biztonságban. Niki attól tartott, hogy Tomi védettséget kap és mögé áll be, kiejtve ezzel Krisztiánt.
Negyedik párválasztó ceremónia az Éden Hotelben
Öt fiú és hét lány volt bent az Éden Hotelben, ezért két fiúnak távoznia kellett. Védettsége a ceremónián senkinek sem volt. Enrico elmondta, hogy tudatosan nem ragadt rá a lányokra. Tamás biztonságban érzi magát Anikóval, így nem érezte magát veszélyben.
Anikónak nehéz döntést kellett meghoznia, de végül Leventét választotta. Anikó nem bízott Tamásban, ezért kitette. Nyilván bosszúvágy is fűtötte Gábor miatt. Többen szerették Tamást és sajnálták kiesését.

- Máté szokás szerint Edina mögé állt. Maximálisan megbíznak egymásban.
- Pít Noémi mögé állt, bár náluk azért voltak súrlódások.
- Krisztián Nikit választotta nem meglepő módon!
- Tamás Anikó mögé állt, úgy érzi ők biztonságban vannak.
- Enrico Alexa mögé állt. Elmondása szerint kedveli és bízik is benne.
- Levente beállt Anikó mögé, mely mindenkit meglepett. Levente elmondta, hogy szimpátia döntést hozott.
- Már csak Tominak kellett választania, aki Alexa mögé állt. Nem merte megkockáztatni Nikit. Remélte, hogy Alexa érzi, hogy megbízhat benne.
Anikónak nehéz döntést kellett meghoznia, de végül Leventét választotta. Anikó nem bízott Tamásban, ezért kitette. Nyilván bosszúvágy is fűtötte Gábor miatt. Többen szerették Tamást és sajnálták kiesését.
Éden Hotel 2 - Tomi kiakasztotta a többi lakót
Egyre több fiú költözik be az Éden Hotelbe. Most Omar érkezett az Éden Hotel 2 játékosaként, de egyenlőre nem fedheti fel magát. Mindenki készül a negyedik párválasztó ceremóniára és taktikázik.
Niki kiadja Krisztiánt a háta mögött Tominak. Tomi bevallotta, hogy az előző nagy szerelme majdnem úgy nézett ki, mint Niki. Tomi érzi, hogy jelenleg Niki nem választaná őt jelenleg, de úgy látja, hogy később Krisztián saját magát fogja kiejteni. Krisztián is érzi, hogy Niki kezd labilissá válni, ezért nem gondolja biztos párnak.
Egyre több a fiú az Éden Hotelben
Omar is megérkezett az Éden Hotelbe, aki 24 éves felszolgáló. Omar a hotel személyzetéhez fog csatlakozni és megfigyelheti őket. Nem szólhat viszont senkihez a játékosok közül. Noémi megjegyezte, hogy milyen helyes, amint meglátta Omart. Omar viszont tette a dolgát, mintha a személyzet tagja lenne.
Kinyílt Pandora szelencéje ismét
Alexa megkapta, hogy túl sokat siránkozik a játékban. Alexa úgy érzi, hogy a többiek zárkóznak el tőle. Anikó szerint Alexa mindig talál valami negatívat mindenben. Anikótól megérdeklődték, hogy Tamással messzire juthat-e a játékban. Anikó nem árulta el Leventével való cselszövését, de Pít is szeretné szétrobbantani ezt a kapcsolatot.
Pít nem tart Tomi megjelenésétől, de az ivararannyal problémája van. Niki nem vallotta be, hogy Tomival is el tudná képzelni a játékot. Tamásnak arra kellett felelnie, hogy Enricot vagy Tomit választaná, ha Ő dönthetne melyikük maradjon. Enrico szerint megoszlik a régiek között, hogy Tomit vagy Őt kedvelik-e jobban.
Dalkészítési feladat az Éden Hotelben
Omar kikézbesítette a levelet a Hotel lakóinak. Egy dalt kell készíteniük az Éden Hotel lakóinak úgy, hogy mindenki kivegye a részét a dalkészítésből. Tamás azonnal úgy gondolta, hogy Ő ért ehhez a legjobban, ezért irányítani fogja a folyamatot. Tamás a zenét szerezte és a szövegírást is irányította.
Tomi igyekezett beleszólni és belevinni a saját gondolatait a szövegírásba. Amikor nem hagyták érvényesülni megsértődött és félrevonult. Máté nem tudja elviselni Tomit az erős vezetői vénája miatt.
Az Éden Hotel lányai nekiálltak összeválogatni a ruhákat az új együttesnek. Főleg Niki, mint a stylist vette ki a részét a ruha összeállításból. Noémi és Anikó volt a két táncos. Tomi koreográfusként mindenkinek megmondta, hogy mit csináljon. Ezzel el is ásta magát a többiek előtt. Noémi a végén próbálta ráébreszteni Tomit, hogy mindenki kinevette a koreográfust a háta mögött, de csak jól összevesztek. Tamás szerint, ha Tomi védettséget kap, akkor robbantani fog.
Tamás végül tényleg összerakott egy aránylag élvezhető dalt és a lényeg, hogy összehozta a társaságot ez a közös munka.

Éden Hotel 2 - Újabb fiú érkezik hogy megkavarja a párokat és felszítsa az indulatokat.
Úgy látszik lassan minden nap érkezik egy fiú az Éden Hotelbe. Tegnap Enrico, ma pedig Tomi érkezett az Éden Hotel 2 műsorába, hogy megkavarja a párokat és felszítsa az indulatokat.
Ismét levél érkezett a hotelbe. A lányok azt a feladatot kapták, hogy öltözzenek fel csinosan és üljenek le a nappaliban. Niki csajos napban reménykedett, azonban csalódnia kellett. Új játékos érkezett, aki három lányt azonnal randira vihetett.
Újabb fiú érkezett az Éden Hotelbe
Az új fiú a 34 éves Tomi volt. A budapesti üzletvezető magabiztosan sétált be a nappaliba. Anikónak azonnal szimpatikus volt, míg Pít negatív véleménnyel volt róla. Tomi Nikit, Anikót és Edinát választotta a randira. Az új fiú érkezése Enrico terveit is felborította.
Tomi elvitte vásárolni a lányokat az Éden Hotelben
Niki szívébe a shopingolással azonnal belopta magát Tomi, de a többieket is sikerült lenyűgöznie a rögtönzött programmal. Edina egyetlen kifogása az volt, hogy egy kissé sokat beszél a srác. Niki fejében egyből megfordult, hogy Tomival sokkal komolyabban tudná ezt a játékot végigvinni. Az otthon maradottakban forogtak a gondolatok a továbbiakat illetően. Alexa szerint Tomi érkezésével Enrico került igazán nagy bajba.
A lányok nagyon örültek a vásárlásnak. Niki eleinte bezárkózott, de a végén már Ő kérte, hogy miket vegyen meg neki Tomi. Krisztián, Máté és Tamás is aggódott, de természetesen puhatolózva igyekeztek kiszedni a lányok hozzáállását az új fiúhoz.
Pítnek egy kicsit sok a stílusa az új fiúnak, szerinte túlságosan is irányítani szeretne. Tomi örül annak, hogy közvetlenek vele az Éden Hotel lakói.
Vakon ették egymás testéről a gyümölcsöt
Mindenki lefürdött és átöltözött fürdőruhába. Miután bekötötték a szemét ki kellett húznia egy nevet és arról kellett leennie a gyümölcsöket. Ha valakinek nem volt szerencséje, akkor a saját nemét húzta akiről el kellett fogyasztania a gyümölcsöket. Tomi egyből kihúzta Pítet, akinek a legintimebb testrészeihez tették a gyümölcskarikákat. Pítnek sem volt szerencséje, mert Krisztiánt húzta. Máténak nagy szerencséje volt, mert Edinát húzta. Ki is használta a helyzetet. Alexáról Tamás, Tamásról Levente, Nikiról Tomi ette le a gyümölcsöt.
Niki azt állítja, hogy ki fog tartani Krisztián mellett, ugyanakkor azt gondolja Tomi mögé fog állni a párválasztón. Noémi és Pít összekapott, Pít utcalánynak titulálta Noémit, amit később megbánt.
Tomi igyekezett meggyőzni Alexát, hogy neki Ő a szimpatikus és mint újak tartsanak össze. Be akar állni mögé a párválasztón, de Alexa nem mer hinni neki. Anikó és Levente továbbra is összejárnak stratégiát egyeztetni.

Éden Hotel 2 - Úgy látszik lassan minden nap érkezik egy fiú, ma Tomi
Tomi ( 34 )
A családi vállalkozásban üzletvezetőként dolgozó fiú nem vallja magát csajozós típusnak, szeret udvarolni, de nem szokta lerohanni a lányokat. A sportos, középmagas, hosszú hajú, szép szemű hölgyek az esetei. Több, mint hat éve foglalkozik egészséges életmóddal, sokat sportol, és mindig odafigyel arra, hogy mit eszik. A célja, hogy minél több embert rávegyen, hogy odafigyeljenek magukra és ráébredjenek, nem kerül nagy erőfeszítésbe az egészséges életmódot életvitelszerűen művelni. A vércsoport diéta elkötelezett híve. Az Éden Hotel 2 -ben a bizalmat és az őszinteséget tartja a legfontosabbnak, ez a kulcs a játék megnyeréséhez. Ha ő lenne a műsor idei győztese, a 25 millió forintból lakást, autót venne, a vállalkozásába fektetné és természetesen jótékony célra költené.

Éden Hotel 2 - Anikó jlenlegi párja ellen fordult
Anikó megtalálta azt a társat az Éden Hotelben, aki segíthet számára kiejteni Tamást, jelenlegi párját. Levente könnyen manipulálhatónak tűnik és ez tetszik Anikónak.
Anikó volt párjának Gábornak kellett elhagynia az Éden Hotelt a második párválasztó ceremónián. Gábor veszte az volt, hogy megbízott Tamásban és neki adta a “család” a védettséget. Tamás a védettséget ellene fordította és Anikó mögé állt be a párválasztó ceremónián, így Gábornak azonnal el kellett hagynia az Éden Hotelt.
Anikó és Gábor nagyon erős párt alkotott. Bár nem volt köztük igazi mély érzelem, mindketten megbíztak a másikban és tudták, hogy akár a győzelemig is eljuthatnak együtt. Tamás ezt a szövetséget robbantotta szét, de így Anikóval kellett egy párt alkotnia.
Anikó látszólag hamar túltette magát a dolgon, de legbelül bosszút forralt. Leventét szemelte ki magának csendes társnak a tervéhez. Éjszakánként összejárnak Leventével és a lány elmondja neki, hogy kivel milyen módon viselkedjen ahhoz, hogy a párválasztó ceremónián mindenki legnagyobb meglepetésére kiejthessék Tamást.
Anikó igyekszik a többiek elől elfedni ördögi tervét, hogy ne sejtsenek semmit. Tamás nem is vett észre semmi gyanúsat, így teljes bizalommal van még Anikó iránt. Eddig még nem bukott le a két cselszövő Anikó és Levente az éjszakai légyottokon, csütörtökig kell megúszniuk….

Éden Hotel 2 - Új fiú, Enrico érkezett az Éden Hotelbe
Enrico (22)
Mivel tudja, hogy nem első támadóként érkezik, úgy képzeli, az Édenben már kialakultak a biztos párok, az egymással szimpatizálók klikkekbe rendeződtek, ezért tervei szerint először felméri majd a terepet és a hozzá értékrendben közel álló csapathoz csatlakozik. Biztos benne, hogy nem lesz könnyű dolga, de mindent bevet majd, hogy megkedveltesse magát a lányokkal és sikerüljön egyiküket a párválasztó ceremóniáig elhódítania. Bejönnek neki a sportos, mediterrán típusú lányok, a legtöbb pasival ellentétben nem mellközpontú az érdeklődése, mindene a szépen kidolgozott, kerek fenék. A hódításnál szeret kezdeményezni és nagyon hisz a szemkontaktusban, a testbeszédben. Tudja, hogy a férfi valójában csak visszajelez, de igazából mindig a nő választ. A szabadidejét szereti a családjával és a barátaival tölteni, edzőterembe jár, olvas, dobol és gitározik is. Ha megnyerné a 25 millió forintot, akkor ingatlanba fektetné a pénzét.

Éden Hotel 2 - Kíra kiesett a harmadik párválasztó ceremónián, de visszatérhet az Éden Hotelbe
Az Éden Hotel 2 harmadik párválasztó ceremóniáján Alexa kezében volt a döntés, hogy kinek kell hazamennie a lányok közül. Kérdés, hogy visszaél-e Levente bizalmával és az Éden Hotel 2 nagy családja ellen fordul-e?
Edina panaszkodott reggel, hogy a szingli szobában kellett aludnia. Alexa a reggelinél bevallotta, hogy még nem tudja kit fog kiejteni a párválasztó ceremónián. Niki szerint Levente nagyon elzárkózik és nincsenek fiú szövetségesei.
Alexának az is megfordult a fejében, hogy Edinát ejti ki. Máté szerint azért nem fog Alexa mögé beállni, mert akkor nagyon megkeserítené a saját ittlétét, hiszen utána egy párt kell alkotniuk.
Szexi fenék verseny az Éden Hotelben
A lányoknak a medence mellett kellett zenére fenékrázást bemutatniuk. A fiúk természetesen nagyon megörültek a feladatnak és átadták magukat az élvezeteknek. Máténak Anikó, Pítnek Kíra alakja tetszett a legjobban. Leventének Noémi tetszett a legjobban. Alexa nem tudott zenét választani, így a fiúk segítettek neki egy Dopeman zenével. Edina Máténak táncolt, vele szemezett végig a tánc alatt és még egy csókot is adott neki.
A fiúk a produkció után zsűriztek. A fiúk Noéminek adtak különdíjat a táncáért és Anikó nyerte a legjobb fenék díjat. Anikó szerint kétélű fegyver ez a győzelem, mert a lányok ezért ki is ejthetik féltékenységből.
Alexa Anikóban bízik meg és együtt beszélték meg, hogy kit kellene kiejtenie Alexának. Kíra, Noémi és Edina volt benne a pakliban. Noémi sunyinak tartja Alexát és tart tőle.
Harmadik párválasztó ceremónia az Éden Hotel 2-ben
A fiúk a széken várták, hogy valamelyik lány vagy akár több is mögéjük álljon. Alexa új beköltözőként védettséget kapott, így Ő dönthette el ki essen ki. Kírának mindenképp Levente mögé kell majd állnia. Tamás szerint a “család” jól működik és nem lesz meglepetés.
Alexa és Levente is belátta, hogy jelenleg csak együtt tudnak párt alkotni. Sem Alexa, sem pedig Levente nem örül ennek a kapcsolatnak.
Edina és Máté újra összeköltöztek, melyet meg is ünnepletek! Edina felajánlotta magát Máténak, melyet Máté ki is használt! Niki és Krisztián között is izzott a levegő, Niki folyamatosan incselkedik Krisztiánnal.

- Kíra természetesen Levente mögé állt, mert kötelező volt neki.
- Edina sem okozott meglepetést, Mátét választotta.
- Anikó ugyancsak régi párját, Tamást választotta. Később elárulta, hogy furcsa volt Tamás reakciója, túl biztonságban érzi magát Anikó mellett.
- Noémi Pít mögé állt. Se veled, se nélküled kapcsolatnak írta le az övéket.
- Niki sem okozott meglepetést, Krisztián mögé állt.
- Végül Alexa következett, aki szintén Leventét választotta.
Alexa és Levente is belátta, hogy jelenleg csak együtt tudnak párt alkotni. Sem Alexa, sem pedig Levente nem örül ennek a kapcsolatnak.
Edina és Máté újra összeköltöztek, melyet meg is ünnepletek! Edina felajánlotta magát Máténak, melyet Máté ki is használt! Niki és Krisztián között is izzott a levegő, Niki folyamatosan incselkedik Krisztiánnal.
Éden Hotel 2 - Éden2 Nikit Krisztián próbálta megmászni
Éden2 Niki, bár aktmodellként már bizonyított, a jelek szerint az erkölcs élő szobra, vagy csak nincs kedve mit kezdeni egy tizenkilenc éves nyikhajjal. Éden Hoteles szobatársa, a nála kilenc évvel fiatalabb Autószerelő Krisztián mindenesetre kitartóan próbálkozik nála, amit ő tanárnénis nyugalommal ver vissza minden alkalommal. A csoda mondjuk az lenne, ha szívesen ágyba pattanna a férfivel, aki már összehányta a közös ágyukat, és képes ordenáré veszekedésbe bonyolódni az ebédre kapott csirke miatt. És ha mindez még nem lenne elég, így tud nézni. Niki mellesleg elén lazán veszi, hogy mindenki azt saccolja, mennyi benne a szilikon, a szerda esti adásban kifejtette: "a szám most lett hetedszerre műtve, fel lett vágva, és kivették belőle az anyagot. Ettől sokkal nagyobb volt. A mellem van még műtve, meg az orrom kétszer". Ezek után tamás közölte, hogy "Nikinek a jobb füle az plexi, a haja meg egy lóé". Csak így tovább.
Éden Hotel 2 - Megbánta tettét az Édenből kizárt Péter
A hazai televíziózásban páratlan eset történt az Éden Hotel 2-ben. Pétert részegen tett durva beszólásai miatt kizárták a valóságshow-ból. Szertefoszlott Éden Peti álma, hogy megnyerheti a Viasat3 valóságshow-jának huszonötmilliós nyereményét. A tizenkilenc éves tanulót tegnap este kizárták az Éden Hotelből, mert miután felöntött a garatra, mélyen sértő kijelentéseket tett szlovák játékostársára és annak hazájára. A szerkesztők ezt már nem tűrhették. Peti rettenetesen megbánta tettét. A forgatások végeztével, Magyarországon adódott lehetőségem, hogy megkövessem Noémit. El is fogadta a bocsánatkérésemet, megértette, hogy részegen és meggondolatlanul cselekedtem, de valójában nem akartam megbántani. Azóta is sajnálom, hogy ilyen hiba miatt estem ki, de úgy érzem: jó lecke volt. Megtanultam, hogy jobban kell tisztelnem az embertársaimat – magyarázta a kizárt játékos.
Peti viselkedése összeegyeztethetetlen az Éden Hotel filozófiájával. A Viasat elhatárolódik mindenfajta becsületsértő magatartástól, különösen olyan kijelentésektől, amelyek egy nemzeti, etnikai, nyelvi vagy bármely más kisebbség tagjait sérthetik – kommentálta az eseményeket a csatorna szóvivője.

Éden Hotel 2 - Új fiú érkezett Levente
Levente (26)
Nagyon magabiztos, jó emberismerő srácnak tartja magát, aki igazi játékos. Érdeklik az emberi kapcsolatok és hogy a környezetében kinek milyen a személyisége. Szeret titkokat kideríteni és a konfliktusok végére járni. Első blikkre általában nem szokott szimpatikus lenni új társaságban, el kell, hogy teljen egy kis idő, hogy felfedezzék, milyen ember is ő valójában. Szabadidejében sportol és szórakozni jár. Számára az ideális lány megbízható, csinos és van humorérzéke. Szereti, ha egy nőnek van kisugárzása, ha meg tudja fogni valamivel. Ha az ő markát ütné a 25 millió forint, akkor az egész pénzt felélné.

Éden Hotel 2 - Kizárta a Viasat3 a balhés szereplőt Pétert
Az Éden Hotel 2-ben szereplő Pétert hazaküldte a produkció: ebben a valóságshow-ban nem lehet büntetlenül részegen gyalázkodni.
Nem volt elnéző a Viasat3 és a gyártó Mastiff Hungary az Éden Hotel-ben szereplő Petivel: a fiú egy erősen alkoholízű éjjelen többször is káromkodott, egy lakótársnőjét megsértette, lekurvázta. A szereplők már a részeg mulatság éjszakáján kaptak a stábtól egy levelet, amely arról szólt, hogy mindennek van következménye, de a kirúgásra csak másnap került sor. A döntés morálisan nem támadható, ugyanakkor logikus lépés, egyben nézettségnövelő esemény. A realityben csak rövid időre voltak tízen, pár órával később újabb jövevény toppant be, egy Levente nevű fiú érkezett a Csendes-óceántól nem messze elterülő, medencés objektumba. A műsor történetében talán senkinek nem volt ennyire könnyű dolga, hiszen elvileg, ha nem gyalázkodik erősen betequilázott állapotban, akkor sima dolga lesz csütörtökön, a párválasztó ceremónián, mivel több lány van benn, mint fiú.
Éden Hotel 2 - Alexa az új csábító
Gábor kiesése újrarendezte az Éden Hotelben az erőviszonyokat. A párok igyekeztek megerősödni, de volt olyan is, aki párcserére készült az Éden Hotel 2-ben. Éden Péter óriási hibát követett el egy hatalmas veszekedés során Éden Noémivel.
Tamásnak nehéz Anikóval együtt lenni, mert rengeteget beszél. Azt díjazza benne, hogy rengeteget nevet, de szerinte leplezi ezzel zavarát.Kírát tartja Tamás a legveszélyesebbnek, mert folyamatosan furkálódik, taktikázik ugyanakkor butuskának mutatja magát.
Krisztián reggel belekötött Nikibe. A téma az volt, hogy Krisztián Anikóval beszélgetett és ezt Niki szóvá tette. Nikinél kezd túlcsordulni a pohár párjával, Krisztiánnal kapcsolatban. Pít úgy érzi kezdik befogadni a csapatba mind a fiúk, mind a lányok. Noémi a párja viszont kevésbé nyit Pít felé. Nem szereti, hogy folyton bújik és próbálkozik Pít.
Anikó, Edina és Noémi parti lázban égett napközben. Asztalra álltak és úgy táncoltak. A fiúk kimeredt szemekkel vizslatták a magukból kivetkőzött lányokat. Mindenki elismerte, hogy Noémi az aki a legjobban mozog a három lány közül. Kíra Pítnek panaszkodott, hogy Péter a párja folyamatosan mászik rá.Abban egyetértettek, hogy egy új lánynak Péternél nagyon nagy esélye lesz, ha odaadja magát neki, ugyanis Péter nagyon ki van éhezve. Viva La Mexico – Mexikói buli az Éden Hotelben
A mexikói bulihoz mexikói ruhát is kaptak, de a legtöbben nem tudták hogyan kell felvenni. Niki a sötét bőrével és hajával igazán jól adta a mexikói lányt. Pít Nikinek panaszkodott, hogy egyre nehezebben viseli Noémit. Noémi néha megalázza és ez rosszul esik Pítnek, miközben Ő próbál közeledni.
Niki javasolta Noéminek, hogy beszélgessen Píttel egy kicsit. Pít neki is elmondta, hogy nem az a Noémi akit Ő megismert az első két napban. Beköltözött az új lány az Éden Hotelbe – Alexa
Krisztián felmérte Alexát és szerinte az idomokkal nem tűnik ki az itt jelenlévő hölgyek közül. Minden fiúnak egy-egy csókot kellett adnia Alexának, de rá volt bízva, hogy hova. Niki normálisnak és kedvesnek találta, de “ha távoznia kell, akkor távozni fog” jegyezte meg.
Alexa azonnal megfürdött a medencében, ugyanis belökték a fiúk. Alexa viszont nem kapta fel erre a vizet és még a lányokkal is megtalálta a közös hangot. A fiúk annyira megörültek az új lánynak, hogy elveszítették a kontrollt az alkohol felett. Nem csak a fiúk, de egy-két lány is alaposan felöntött a garatra. Kíra mindenkivel erotikus táncot járt. Krisztián megint imádkozni kezdett a porcelán istennőhöz, de nem jött az ihlet. Niki arra kérte, hogy gyorsítsa meg a folyamatot az ujjával, de Krisztián nem volt hajlandó erre. Péter nem akarta beengedni Noémit Nikihez és Krisztiánhoz. Ezen összevesztek, majd nagyon elfajult a veszekedés közöttük. Noémit vérig sértette Péter, melyen a többiek is ledöbbentek.
Péter próbált békülni Noémivel, de Noémi nem fogadta a bocsánatkérését. Mindenki érezte, hogy Péter óriási hibát követett el, amikor Noémit emberileg és hazájában is megsértette. Természetesen ezt a hibát ki fogják használni majd a többiek. Kíra megérezte, hogy most esélye van kiesni Péternek, ezért végre közeledett hozzá. Miközben zajlott az élet az Éden Hotelben Pít próbált közeledni az új lányhoz Alexához, aki nyitott volt erre.

Éden Hotel 2 - Beköltözött az új lány – Alexa
Alexa (22)
Laza, bulis, bevállalós csajnak tartja magát, aki szeret poénkodni, szórakozni és szereti a kalandokat. Erős személyiség, aki nem befolyásolható és nem irányítható, így biztos párja lehet egy arra érdemes fiúnak. Nagyon fontos számára a sport, versenyszerűen röplabdázott és úszott, mostanában leginkább aerobikozik. Szabadidejében szeret nyelveket tanulni, angolul, franciául és olaszul is beszél. Az ideális pasi számára magas, izmos, magabiztos, központi figura, aki humoros és az sem baj, ha kékszemű. A játékban a többi lányt egyértelműen riválisnak fogja tekinteni és egyáltalán nem biztos benne, hogy kedvelni fogják. Ha megnyerné a fődíjat, akkor venne egy házat és elutazna valami egzotikus helyre, mivel nagyon szeret új helyeket felfedezni.

Éden Hotel 2 - A Viasat3 valóságshow-ja második hetének végén hazaküldték Gábort
Az Éden Hotel 2 Viasat3 valóságshow-ja második hetének végén hazaküldték a játék legidősebb szereplőjét, Gábort, jóllehet, mindenki az újonc kiesésére tippelt. A műsorban annyiszor emlegették a "haza" és a "család" szót, hogy alighanem könnybe lábadt pár KDNP-s politikus szeme. Az Éden Hotel második hetének párválasztója Tamás kezében volt, védettséget szerzett korábban, így jóformán rajta állt, hogy a fiúk közül kit küld haza a magyar télbe. Végül Gábor hullott ki, noha minden lakó az újonnan bekerült, Pítnek elnevezett, igencsak megilletődött fiú kiesésére fogadott volna. Az este úgy indult, hogy az újonc, a szerénynek tűnő értékesítési igazgató kapja meg a repülőjegyét a Viasat3-tól, de mivel Tamás a szabály szerint nem állhatott volt párja mögé, így nem tudta hazaküldeni az első estéjén önmagáét sértődősre ivó Pítet. Az olaszliszkai zenész végül a játék legidősebb, 35 éves szereplője mellé (pontosabban annak párja, Noémi mögé) állt, ezzel elbúcsúztatta őt. Aki nagyon megszerette a képen is látható ácsmestert, talán még láthatja: a csatorna az első évadban is visszahozott szereplőt, a korábban kiesett Danit - sőt, ő aztán másodjára is kipottyant, majd benn tartotta az önmagát feláldozó Ádám, tehát úgy jutott majdnem a fődíjig, hogy előtte kétszer elbukott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)