Éden Hotel 2 Viasat3 - Playmate is próbálkozott a szereplőválogatáson

Keresi a szereplőket a Viasat3 a 2012-ben induló Éden Hotel 2 évadjára. A castingon újak is megjelentek, de olyan fiatalok is eljöttek újfent, akiket korábban már megnézett a stáb.
2011 egyik kereskedelmi tévés sikere volt az Éden Hotel, amely - mivel nem az RTL-en, hanem a Viasat3-on ment - nem volt ugyan olyan nézett, mint a Való Világ, mégis sokan kísérték figyelemmel, főleg a nyíltan taktikázó, stratégiával bíró játékosok, a cselszövések, a meglepő fordulatok miatt. A csatorna esetében igen jónak számító 8-10 százalékos közönségarány után nem volt kérdés, hogy lesz-e második szezon, de mivel ez egy igen költséges reality (legalább 30-40 játékost és egy 20 fős stábot kell kiutaztatni Mexikóba, ott pedig elszállásolni két hónapig), az időpont volt kétséges. 2011 őszére tervezte a Viasat3 a forgatást, ez csúszott, most úgy tűnik, hogy 2012 januárjában megy ki a stáb és az első csapat játékos a Csendes-óceán partjára.
A castingon megjelent az első széria három legemlékezetesebb játékosa, a Facebookon is népszerű Aliz, Kristóf és Ádám (velük a jövő héten interjúkat olvashat az [origo]-n), ők is kérdeztek a próbálkozóktól. Általános vélemény volt, hogy nem jó stratégia, ha valaki "új Szandraként" jelentkezik a műsorba, és a szerepjátszás sem nyerő, mert - legalábbis az első Éden Hotel nagy manipulátora, Ádám szerint - a legjobb hollywoodi sztár sem tud másfél-két hónapon át úgy színészkedni, hogy ne derüljön ki valódi személyisége.
A casting korai szakaszban tart, decemberre lesz meg a 30-40 szereplőjelölt, akik közül többen heteket töltenek majd el Mexikóban - Horváth Évával, akit felkértek a második évadra is.

2012 tavaszán indul a Éden Hotel 2 a Viasat3-on